Sárai Rita: A hajamnál fogva húzom ki magam a gödörből

"Csinálom, ami nekem jó, vagy amit én jónak ítélek"

Mire vagy a legbüszkébb szakmai szempontból?

A Gördülő Tánccsoport élete nélkülem nem így alakult volna; az egészet a hátamon cipelem most már 17. éve. Erre nagyon büszke vagyok. Alapítványi formában működünk, ehhez kell kitartás, szenvedély. 2012-ben például kettészakadt a csoport, és ha nem tartok ki, befejezhettük volna a pályafutásunkat. Amióta azonban újrarendeződött a csoport, azóta ez nincs, azóta ki tudok menni úgy, hogy nem beszélnek ki a hátam mögött.

Mennyire foglalkoztat, mit mondanak rólad mások?

Egyre kevésbé érdekel. Ez vagy az öregség vagy az érettség jele (nevet). Próbálom függetleníteni magam, de az embert meg tudja ütni, ha egy rossz kritika éri. De most már határozottan mondhatom, hogy egyre kevésbé érdekel a jó vagy a rossz vélemény. Csinálom, ami nekem jó, vagy amit én jónak ítélek, érzek, és örülök, ha másnak tetszik. Ha pedig valakinek nem, azzal igyekszem nem foglalkozni.

Egy ilyen pörgős, aktív személyiségnek, mint amilyen te vagy, mi a legjobb kikapcsolódás?

Hazamegyek Hódmezővásárhelyre, kiülök a kertbe, és hallgatom a madárcsicsergést. Madárcsicsergés-őrült vagyok, annyira szeretem, hogy az valami hihetetlen. Ilyenkor nem viszem haza a számítógépet, netmentes napokat csinálok. Muszáj, mert ha ott van, akkor nem tudok pihenni. A hétköznapokon máshogy pihenek: filmet nézek, zenét hallgatok, olvasok.

Már nagyon sok mindent elértél, de biztosan vannak még terveid a jövőben.

Szeretnék egy olyan központot létrehozni, ami célgyártó és iránymutató lenne: be lehetne jönni hozzánk, és beszélgetni arról, hogyan lehet sikeres, boldog, céltudatos életet élni. Nemcsak sérülteknek szólna, hanem bárkinek, akinek segítségre van szüksége. Imádok festeni, így célom az is, hogy egy kiállításnyi anyagot megcsináljak; már minden megvan, a festőszerszámaim, a képkeretek, csak le kéne ülni, bekapcsolni a zenét és elkezdeni. Fotókiállítást is szívesen szerveznék a csoportunk életéből. Olyan fotókon keresztül mutatnánk be magunkat a nagyközönségnek, ahol a fő vonal a vidámság. Történt velünk, ami történt, de nem kórházi ágyakon, infúziós csöveken vegetálunk, hanem rengeteg mindent csinálunk. Például curlingezünk is néhányan, csomó dolgot kipróbálunk, amit a baleset előtt nem. Nincs lehetetlen. Ezzel akarok erőt adni és példát mutatni.

Mi az a tanács, ami a legtöbbet segített neked eddig?

Anyunak az a szavajárása, hogy olyan nincs, hogy soha, a vihar után mindig kisüt a nap. Amikor volt a balesetem, ezért nem engedte senkinek, hogy sírjon – nekem sem. Azok, akik pityeregtek, nem jöhettek be a kórházba meglátogatni. Én is azt vallom, hogy lehet sírni, ha elbújsz, de nyilvánosság előtt nem. A feszültséget sem sírással vezetem le, inkább kiabálok egyet - bár nem vagyok az a tányérdobálós fajta - vagy kibeszélem magamból. Elmondom anyukámnak, a testvéremnek, a lányomnak, a páromnak, mindenkinek elmondom, és egyre jobban feldolgozom.

Ezt is ajánljuk

Szeretnéd tudni, miből merít erőt Hozleiter Fanny Mosolyka? Olvasd el a vele készült motiváló interjúnkat!

Fotó; Leadfotó: Gördülő Tánccsoport