Home&Design

Ha te is társasházban élsz, ne hagyd ki ezt a lehetőséget!

Egy székesfehérvári panelház példája jól mutatja, hogy megéri indulni az OTP Business Társasházi Pályázatán. Hamarosan teljesen megtérül az energetikai korszerűsítést célzó beruházás, amihez korábban pályázati támogatást is nyert a lakóközösség. (x)

Napelemmel a felvonóért

Többszörösen is megtérült egy székesfehérvári tízemeletes panelháznak, hogy 2015-ben elindult a bank Társasházi Pályázatán: a lakóközösség a felvonók használatának költségét csökkentette egy nagyjából kétmillió forintos napelemes fejlesztéssel, amelynek majdnem felét a banktól elnyert támogatásból fedezte, és az alacsonyabb áramszámlák eredményeként néhány éven belül önrészük is megtérül. Sőt, a ház és annak közös képviselője a népszerű pályázatot idén tizenegyedik alkalommal kiíró OTP Business reklámjaiban is főszerepet kapott.

Példaértékű megoldás

A várható költségcsökkenés ismeretében a lakóközösség egyhangúlag szavazta meg a később nyertes pályázat benyújtását. „Pár hónap alatt felszerelték és üzembe is helyezték a napelemeket. Az első eredmények alapján évi több százezer forinttal is csökkent a ház villanyszámlája” - mondta Óber László közös képviselő, majd rámutatott: az átadás óta más házak képviselői is érdeklődtek a tetőre szerelt költségkímélő megoldásuk iránt.

„Tapasztalataink szerint egyre nagyobb az igény a környezetkímélő fejlesztésekre, bár a pályázatok többsége továbbra is akadály- és balesetmentesítésről, világítás és épületkorszerűsítésről, valamint közösségi tér és kerékpártároló kialakításról szól. Idén három Ezermester-, Biztonság- és Közösségépítés kategóriában 5-5 nyertes ház összesen 12 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhet, veszíteni pedig semmit sem lehet” - nyilatkozta Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója.

Nevezni kizárólag online lehet, a https://otpbusiness.hu/tarsashazipalyazat/ honlapon, ahol az érdeklődő lakók vagy közös képviselők további részleteket is találhatnak. A pályázatok benyújtásának határideje 2019. június 16.

Advertisement

Oldalak

Home&Design
Sztárok
A Mellékhatás című thrillersorozatban nyújtott fenomenális alakításáért idén ismét Sztarenki Dórának ítélték a Televíziós Újságírók Díját legjobb színésznő kategóriában. 2021-ben vehette át először a...
Lifestyle
Idén tovább emelkedett a személyi adókedvezmény azon betegségek esetében, melyek súlyos fogyatékosságnak minősülnek. Ugyanez vonatkozik azokra, akik rokkantsági járulékban, illetve fogyatékossági...
Sztárok
A TV2-nál már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.