Home&Design

Szerencsés új évet akarsz? Ezektől a balszerencsét hozó tárgyaktól minél előbb szabadulj meg

Mi nagyon szeretnénk, hogy minél szuperebben és szerencsésebben induljon a 2017-es évünk. Ezért pedig mindent el is követünk, de arra eddig nem is gondoltunk volna, hogy esetleg a lakásunkban is vannak olyan tárgyak, amik vonzzák a balszerencsét. Pedig így van, most pedig azt is eláruljuk, mik ezek!

Tükör a hálóban

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Igaz, hogy kényelmes, ha a hálóba is teszünk egy tükröt, hiszen bármikor szükség lehet rá, sőt még a teret is növeli, azonban az energiaáramlásnak nem tesz jót, főleg akkor nem, ha az ággyal vagy az ablakkal szemben van. Állítólag ugyanis megöli a szerelmet, tehát ha tartós és jó kapcsolatot akarunk, minél hamarabb tegyük ki az előszobába!

Szárított virágok

Sokszor előfordul, hogy annyira szép csokrot kapunk, hogy nincs szívünk kidobni, ezért inkább megszárítjuk, és továbbra is a lakásban tartjuk. Sajnos azonban ez egyáltalán nincs jó hatással ránk, mivel a feng shui szerint a halált jelképezik, és romlást, szerencsétlenséget hoznak ránk.

Szúrós növények

Nem csak a tükör, de a tüskés, szúrós szobanövények, mint mondjuk a kaktusz is balszerencsét hoz, és megakadályozza a szerelmet. Szóval, ha 2017-ben mindenképpen meg szeretnénk találni az igazit, akkor sajnos búcsút kell mondanunk neki.

Fotó: mycyberblogs.com

Oldalak

Home&Design
Sztárok
Az RTL 2027-es kínálatában visszatérnek a közönségkedvencek, miközben új realityk, sorozatok és közéleti műsorok is érkeznek. A csatorna több műfajban készül friss tartalmakkal, és új televíziós...
Sztárok
Ókovács Szilveszter egy sejtelmes Facebook-bejegyzésben üzent menesztése után, amelyben egy 2020-as találkozót és Magyar Péterre utaló sorokat idézett fel. Felesége közben nyilvánosan kiállt mellette...
Sztárok
Tizenöt év után tért vissza Liptai Claudia a Mokka stúdiójába. Péntek reggel Henry Kettner oldalán köszöntötte a nézőket, láthatóan felszabadultan, humorral indítva az új korszakot a TV2 reggeli...
Sztárok
A nyolcvanas évek egyik legelbűvölőbb színésznőjéért férfiak milliói rajongtak, ám a világhírnév ellenére végül hátat fordított Hollywoodnak – napjainkban Mia Sara már egészen más életet él.
Sztárok
Pumped Gabó neve már a kezdektől összeforrt a Balaton Sounddal és a feltűnő fesztiváltánccal, ám egy friss podcastbeszélgetésben elárulta: sokan még mindig azt hiszik, valóban így hívják, művészneve...
Sztárok
A Forma–1 istállója ma már nem csupán a technikai zsenialitás és a sebesség szentélye, hanem a nemzetközi divatvilág kifutója is, ahol a pilóták barátnői és feleségei épp akkora reflektorfényt kapnak...