Home&Design

Elkészült hazánk poloskatérképe: ezeken a helyeken van a legtöbb kártevő

Nagyváros, nagy gond

A címeres poloskafélék ma még főként a nagyobb városokban jelentenek problémát. Budapest után Debrecenben, és Pécsett szenvednek tőle a legjobban a térképes alkalmazás szerint, de Soprontól Makóig az ország jelentős hányadán jelentették a nem kívánatos élőlények jelenlétét.

„Mivel ezek a rovarok árukereskedelem útján „importálódtak” hazánkba, nem meglepő, hogy főként a nagyobb városokban terjedtek el leginkább zavaró méretekben. Ráadásul városi környezetben az átteleléssel sincs gondjuk, hiszen könnyen képesek behúzódni a közeli házak apróbb zugainak kevésbé fagyos pontjaira. Ami gyerekjáték, hiszen immunrendszerük -20 fokig csak lelassul, de nem áll le, a peték meg egészen -50 fokig is bírják a farkasordító hideget” - mondta Szigeti Zsolt.

Mivel a kártevőnek természetes ellensége nincs, irtásuk nem lehetséges, a növények nedvét szívó élőlények a levelekre rakott peték által gond nélkül szaporodnak. A szakemberek egyöntetű véleménye szerint még közel nincs olyan mértékű invázió, mint amire majd számítani lehet. Azonban ez lehet a büdösbogár veszte.

Mi lehet a megoldás ellenük? Lapozz!

Fotó: budosbogar.hu

Oldalak

Home&Design
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.