Ebben a szobában töltötte utolsó estéjét Diana – Less be a luxuslakosztályba!

Amikor még férje oldalán érkezett

A sors furcsa fintora, hogy románca előtt Diana korábban többször is megfordult a hotelben, ám ekkor még férjével, Károllyal szálltak meg itt. A hercegi párt természetesen nem akármilyen szobában, hanem a királyi lakosztályban látták vendégül. Érdekes, hogy a két apartman között bőven van különbség: mintha a 101-es szoba valóban egy kis rejtekhely lenne a hivalkodó lakosztály mellett.

Leégett a hotel

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

2012-ben Al-Fayed bezáratta a luxusszállodát, hogy végre felújíttassa. 2016 januárjában azonban óriási lángok csaptak fel az épület legfelső emeletén: a Ritz legfelső szintje teljesen kiégett, így a tervezett márciusi újranyitást is el kellett halasztani. Április végétől azonban újra várja a híres, de legalábbis gazdag vendégeket, ám arról is suttognak, hogy a milliárdos végleg túladna rajta.

Less be Diana otthonába

1981-ben Károly és Diana beköltöztek az összevont 8-as és 9-es apartmanba, ami válásuk után a hercegnő otthona lett egészen haláláig. Vilmost és Harry-t is itt nevelte fel. Itt nézheted meg a képeket!

Oldalak

Lifestyle
A mesterséges intelligencia rengeteg mindenben megkönnyítheti az életünket, ám bizonyos információkat jobb, ha soha nem osztunk meg vele.
Lifestyle
Azért most már belekerültünk a novemberbe, és az éjszakák egyre hidegebbek lesznek.
Fashion&Beauty
A trendek jönnek és mennek, de az új fazonok és stílusirányzatok kipróbálása a legjobb módja annak, hogy rátalálj a saját, igazán egyedi stílusodra. Ahogy a melegebb hónapok laza darabjait...
Sztárok
Nyolcvanadik születésnapját ünnepli Tolcsvay Béla, a hazai folk-beat és énekmondó kultúra meghatározó alakja, Kossuth-díjas zeneszerző és dalszövegíró.
Lifestyle
Nem akar az ember mindig kenyérért vagy pékáruért szaladgálni, így a tárolás roppant fontos.