Hello otthon

A színek jelentése - Mit árul el rólad az otthonod?

Bizonyára mindenki tisztában van azzal, hogy nagyon fontos a szoba színeinek alapos átgondolása, majd kiválasztása. Köztudott, hogy a pasztellszínek nyugtató hatásúak, míg az élénk színek amellett, hogy feldobják lakásunkat, izgatóak is lehetnek.

Persze nem csak a fentiekre kell odafigyelnünk, hanem magának a színnek a megválasztására is, hiszen minden szín elárul valamit rólunk is, illetve nagymértékben befolyásolhatja hangulatunkat.

A tiszta fehér

Nyugtató, frissítő, pihentető hatású. A színskála összes színével, akármilyen anyaggal, formával párosítható, mindennel jól néz ki. A könnyedséget, békét és a szűziességet jelképezi, ezért bármelyik szobának remekül áll, ráadásul, aki betéved, tudni fogja, hogy egy letisztult emberrel áll szemben.

A depressziós fekete

A fekete örök divat, mégis bánjunk óvatosan vele a falakon. Ha mind a négy fal sötét, nagyban nő az esély arra, hogy melankóliába, esetleg mély depresszióba esünk. Érdemes úgy festeni, hogy a falak közül csak egyet festünk be feketére vagy mintákkal dobjuk fel az egyhangúságot. Ez a szín az örök sötétség, a káosz, a halál szimbóluma, így nem csoda, ha negatívan érezzük magunkat miatta.

A napos sárga

Vigyázz, mert nem könnyű megtalálni a sárgának azt az árnyalatát, amely az energiát, a napot és a jókedvet jelképezi. Ha rosszul választasz, állandóan ideges leszel tőle, sőt még szorongásra is kényszeríthet. Egyébként az örök fény, a fenség és a hatalom jelképe, így állandó jókedvről és emelkedett hangulatról árulkodik. A fehérrel és néhány zöld növénnyel párosítva energiabombává varázsolhatod otthonodat.

Oldalak

Hello otthon
Egészség
Sokan állandóan vitaminokhoz fordulnak, hogy erősítsék az immunrendszerüket, pedig nem csak ezekre kellene támaszkodni.
Fashion&Beauty
Itt az október, ami egyet jelent: ideje elkezdeni a tervezést, hogy miben hódítotok az idei Halloweenen! Ha kifejezetten páros szetteket kerestek, a legjobb helyen jártok, mivel összegyűjtöttük...
Sztárok
Selma Blair, a Kegyetlen játékok és a Doktor Szöszi színésznője október 11-én akkora botrányt okozott a repülőn, amivel utazott, hogy a New York-i John F. Kennedy repülőtéren őrizetbe vették a...
Lifestyle
Sztárok
Jennifer Beals mindössze 19 éves volt, amikor a Flashdance egyik napról a másikra világsztárrá tette őt, szépségével és kisugárzásával pedig egy egész generációt elbűvölt.