Fashion&Beauty

Szexis ruhák a Sugarbird bemutatón

A Bódi Sylvi, Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Debreczeni Zita nevével fémjelzett márka most sem hazudtolta meg önmagát. Hozta a jól megszokott csajos, nőies és igazán dögös ruhákat a Mix Clubban megrendezett Sugarbird bemutatón.

Toppok, pólók, overálok, kisruhák és maxik. Ezek jellemezték idén a kollekciót. Az ötös fogat idén a matróz stílusra, a neonszínekre és a fesztiválozó ruhákra fektették a hangsúlyt.

Már megszokhattuk, hogy nemcsak egyszerű bemutatóra invitálnak minket a lányok. Az estet megfűszerezték egy kis tánccal, amit a csodás modellek adtak elő, természetesen Sugarbird ruhában.
Sőt, nemcsak új kreálmányokat, de ékszereket is láthattunk a modelleken, amiket a Sugarbirdös lányok és a Cango&Rinaldi álmodtak meg közösen.

 

De itt még nem volt vége a meglepetések sorának. Bemutatásra kerültek a lányok ihlette Bock borok is.
Bock József, a neves villányi borász az est folyamán elmondta, a bor olyan gondolatok megfogalmazásában segít, amelyek az ember tudatalattijában vannak, de a királyi nedű felszabadító ereje nélkül sosem öltenének alakot.

 

A ruhák bemutatása után a címlaplányok Bock Józseffel karöltve olyan hírességeknek kínálták a pult mögül a neves pincészet remekeit, mint Muri Enikő, Kocsis Tibor, Varga Viktor, a SummerSisters, Szunai Linda, Kedves Ferenc, Iszak Eszter, Kovács Vera, Mádai Vivien, Palcsó Tamás, Kozma Orsi és az est háziasszonya, Szekeres Nóra.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

 

A lányok ismét egy remek bemutatót rittyentettek a tavaszi-nyári kollekciójukkal. A ruhák voltak a középpontban, de emellett természetesen sok más is történt a bemutató alatt.

 

Bódi Sylvi soha nem izgult még ennyire bemutató előtt, pedig már számtalanszor lépett kifutóra. „Hazánkban ilyen még soha nem volt, hogy egy divat- és egy szeszesitalmárka összefogjanak. Tele vagyok várakozásokkal, hiszen a jól megszokott Bock minőség most új köntöst kapott. De nemcsak emiatt remegett a lábam a show előtt. A rám jellemző csipke mellett most új oldalamról ismerhettek meg a márka kedvelői. Imádom Balit, nemrég jártam ott és ez ihletett meg. Így az új kollekciót,a tengerpartot és a szörfözést idéző dögös shortok és kisruhák jellemzik” – árulta el a csinos tervezőnő az exkluzív estről.

„Anyukám most először jött el a bemutatónkra, nagyon büszke volt rám, és ez külön öröm számomra. Az is nagyon jólesett, hogy miután lejöttünk a színpadról rengetegen jöttek oda hozzám, hogy gratuláljanak” – mesélte meghatottan Debreczeni Zita.

 

Fotók: Laurenczy Miklós

 

Oldalak

Fashion&Beauty
Sztárok
David Bowie és Iman egyetlen közös gyermekét, Alexandria Zahra Jonest a génlottó nyertesének tartják, nem véletlenül: az idén 26. életévét betöltő Lexi igazi egzotikus szépség, aki örökölte édesanyja...
Sztárok
A svéd királyi család a minap ismét a figyelem középpontjába került egy hivatalos esemény kapcsán, ahol Károly Fülöp herceg felesége, Zsófia hercegné elegáns megjelenésével minden tekintetet magára...
Sztárok
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság minden eddiginél nagyobb figyelmet kap, és nemcsak a pályán zajló küzdelmek végett, hanem a gyönyörű focistafeleségek és barátnők miatt is.
Lifestyle
Emelkedett hangulatban, támogatók, neves szakemberek és művészek között ünnepelte 10. születésnapját a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány. A Katona József színházban rendezett gálán mi is ott voltunk...
Lifestyle
A nyári utazások legizgalmasabb része a repülés, de a fedélzeten komoly veszélyek is leskelődnek ránk. Szakértők szerint van négy olyan pont a repülőn, amit jobb, ha meg sem érintesz a saját...
Lifestyle
Heves zivatarok, pusztító szélvihar és óriási méretű jég fenyegeti Magyarországot. A meteorológusok szerint az ítéletidő vasárnap éri el a csúcspontját, és komoly károkat okozhat az érintett...