Selena Gomez olyan testre simuló ruhában jelent meg, hogy a látványtól mindenkinek leesett az álla

A klasszikus kis fekete ruha már régóta a női divat koronázatlan királynője, olykor-olykor azonban akad, aki újragondolja – így tett most nemrég Selena Gomez is, aki pillanatok alatt magára vonta a tekinteteteket egy vörös szőnyeges eseményen.

Istenien mutatott rajta

Audrey Hepburn nem csupán filmsztárként, hanem stílusikonként is örökre beírta magát a divattörténelembe, eleganciája, visszafogott bája és természetes kisugárzása pedig új irányt adott az öltözködésnek a 20. század közepén. Miközben az említett időszakban Hollywoodot elárasztották a dívás, főként drámai kreációk, az Oscar-díjas színésznő finom vonalú ruháival, illetve azok letisztult szabásvonalaival – mint például az a Givenchy darab, amelyet az Álom luxuskivitelben című alkotásban viselt – egy különleges arcát mutatták meg a nőiességnek. Nem csoda, hogy a néhai híresség hatása még most is jelentősen érzékelhető a sztárvilágban: sokan merítenek ihletet az ízléséből, emellett gondolják újra az egykor rajta látott káprázatos szettek. Pont így tett a minap Selena Gomez is, aki egy visszafogott, mégis emlékezetes outfitben ragyogta be a vörös szőnyeget; ha kíváncsi vagy a mesés összképre, kattints a galériára!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Frazer Harrison/WireImage/Getty Images

Forrás: Harper's Bazaar

Oldalak

Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...
Lifestyle
Gondoltad volna? Nem kell drága vegyszerekhez nyúlni, ha rozsdafoltot találsz a lakásban – a megoldás lehet, hogy már most is ott lapul a konyhádban.
Utazás
Egyre több nő dönt úgy, hogy kísérő nélkül fedezi fel a világot, a legfrissebb nemzetközi rangsor szerint pedig kontinensünk északi és központi országai nyújtják ehhez a legbiztonságosabb és...
Sztárok
Nyolc hónapnyi együttélés után teljesen elhidegült egymástól Stohl András és Kiss Kriszta; A Nagy Ő egykori győztesét rendkívül váratlanul érte és mélyen bántja a színész határozott, teljes...