Sarah Jessica Parker a vörös szőnyegen keltette életre Carrie Bradshaw-t – Pillanatok alatt elvarázsolt mindenkit

Sarah Jessica Parker az And Just Like That harmadik szériájának premierjén okozott felejthetetlen divatpillanatot.

Imádták a rajongók

A Szex és New York nem csupán a kilencvenes évek végének és a kétezres évek elejének volt az egyik legnépszerűbb sorozata – sokkal inkább olyasfajta kulturális jelenségnek számított, amely több millió nő számára vált meghatározóvá szerte az egész világon. Carrie Bradshaw és barátnői történetein keresztül a széria olyan témákat boncolgatott, mint a női barátság, a szerelem, a karrier és az önazonosság keresése, mindezt a Nagy Alma sosem nyugvó forgatagában. A főszereplő karaktere, akit Sarah Jessica Parker alakított, különösen ikonikussá vált: nemcsak stílusával és humorával, hanem mélyebb gondolataival is, amelyre sok néző tudott rezonálni, a produkció egyik legnagyobb erőssége pedig az volt, hogy őszintén és nyíltan beszélt a női lét kihívásairól. Carrie írásain keresztül olyan kérdéseket vetett fel, mint: „Miért van az, hogy a nőknek mindig választaniuk kell a karrier és a szerelem között?” vagy „Miért érezzük úgy, hogy egyedülállóként kevesebbek vagyunk?” – és hát, ezek a kérdések nemcsak a szereplők életében voltak relevánsak, hanem a közönség mindennapjaiban is. Azt pedig nem túlzás kijelenteni, hogy a Szex és New York öröksége ma is élő: a karakterek fejlődése, a divat iránti szenvedélyük és az élethez való hozzáállásuk inspirációt nyújtanak a mai napig, az pedig külön öröm, hogyha kedvünk támad a produkció hangulatához, két egész estés film is a rendelkezésünkre áll. Carrie Bradshaw karaktere nagyon is emlékezetes maradt, hiszen megmutatta, hogy a nőiesség sokféleképpen megélhető, és hogy a saját út keresése nemcsak lehetséges, hanem szükséges is – ezért is imádják őt annyian napjainkban is, pont úgy, ahogyan a figurát megformáló színésznő is, aki a minap ismét életre keltette. Sarah Jessica Parker döntése, hogy újra a klasszikus Carrie-frizurával rukkol elő az And Just Like That harmadik szériájának premierjén, nemcsak a rajongók számára jelentett örömöt, hanem a divatvilágban is visszhangot keltett. A megjelenése emlékeztetett arra, hogy Carrie stílusa időtlen, inspiráló és most is követendő; ha kíváncsi vagy, milyen fantasztikusan nézett ki a bemutatón a díva, olvass tovább a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Jamie McCarthy/WireImage/Getty Images

Forrás: BYRDIE

Oldalak

Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.