26 párt vásárolt kedvenc cipőjéből Meghan Markle: a hercegné tíz éve viseli ugyanazt a lábbelit

Azok, akik figyelemmel kísérik a brit királyi család életét, biztosan észrevették már, milyen látványosan alakult át Meghan Markle öltözködése, miután Harry herceggel elhagyták a monarchiát – egy dolog azonban nem változott a hercegné esetében.

Annyira szereti, hogy jócskán betárazott belőle

Meghan Markle az uralkodó család aktív tagjaként vált divatikonná, igazán inspiráló viszont azután lett, hogy férjével, Harry herceggel az Egyesült Államokba költöztek. Az egykori színésznő korábban konzervatívabb, a királyi protokollhoz igazodó megjelenését felváltotta egy sokkal lazább, modernebb, sőt gyakran merészebb stílus, ami azért is érdekes, mert ez a jelentős változás is jól tükrözi új, a palotától független életét, valamint azt a vágyát, hogy saját személyisége kifejeződjön a ruhatárán keresztül. Persze, gardróbját továbbra is gazdagítják dizájner holmik és sokat érő luxusdarabok, viszont az utóbbi időben ő maga elkezdett hangsúlyt fektetni a fenntarthatóságra, illetve arra, hogy ne csak a világmárkákat, hanem a kisebb tervezőket is támogassa. Ám van egy dolog, ami ízlésével kapcsolatban egy pillanatra nem módosult, ez pedig nem más, minthogy egy évtizede rajong egy bizonyos cipőért, amiből 26 párt tart otthon. A részletekért olvass tovább a galériában!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Jótékonysági eseményen járt nemrég Meghan Markle, az alkalomra pedig remek öltözéket konstruált magának – a legnagyobb figyelem divatos nadrágjára összpontosult, ami kiváló választás lehet bárki számára.

Leadfotó: Kirsty Wigglesworth/PA Images via Getty Images

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Lifestyle
Nem akar az ember mindig kenyérért vagy pékáruért szaladgálni, így a tárolás roppant fontos.
Lifestyle
A PCOS világszerte a nők 10-15 százalékát érinti, egy új kutatás szerint pedig a reproduktív egészség és az anyagcsere mellett az agyműködésre is negatív hatással lehet.
Home&Design
A klasszikus WC-papír felrakási irányáról valószínűleg még hosszú ideig folytatódnak a családi viták.
Utazás
Teljes novemberi üzemszünet lép életbe Olaszország egyik kiemelt forgalmú repülőterén, a nápolyi repülőtéren, ahol egy átfogó, 30 millió eurós korszerűsítési program veszi kezdetét. A lezárás...
Sztárok
A Real Madrid jóképű futballsztárja ezúttal nem a pályán, hanem a kamerák előtt hódított: legújabb fotósorozatán szinte semmit sem bízott a képzeletre.
Egészség
Novemberi félidős választás miatt elég stresszes lehet az Egyesült Államok miniszterelnöke, és sokak szerint csoda, hogy még nem robbant fel Donald Trump szíve.