Fashion&Beauty

Mától lehet regisztrálni a Divat & Design Pályázat előminősítésére

Várják a jelentkezőket

„A divat- és design ágazatban rejlő potenciál és a jövőbeli bővülés miatt a járvány idején kiemelten fontos a hazai kapacitások megvédése, versenyképessé tétele és ezzel egy időben az iparág számára a válságban keletkező lehetőségek kihasználásának támogatása” – tette hozzá Bata-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezérigazgatója.

A hazai piac mérete és adottságai miatt kiemelten fontos, hogy a sikeresen pályázó vállalkozások a támogatással növelni tudják exportjukat és nemzetközi digitális jelenlétüket is.

A fejlesztési források hatékony felhasználása érdekében a pályázaton való részvétel egyik feltétele az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. által kiállított előminősítési igazolás, amelynek megszerzéséhez az érdeklődők a divatdesignpalyazat.ifka.hu oldalon szükséges regisztrálniuk, jelezve az előminősítésen való részvételi szándékukat. A pályázat beadására az előminősítések birtokában 2021. januártól lesz lehetőség.

„A vállalkozásokat arra kérjük, semmiképpen ne mulasszák el az előminősítésre jelentkezést, az ugyanis a forráshoz jutás előfeltétele” – tette hozzá Dr. György László.

Lapozz a részletes információkért!

Oldalak

Fashion&Beauty
Fashion&Beauty
Bár a korral járó változásokat olykor nehéz lehet elfogadni, sokszor valójában ebben rejlik a kulcs, ami a fiatalos, sugárzó külső megjelenéshez vezet.
Egészség
Talán sosem gondoltad volna, de bőrünk bizony rengeteget elárul egészségügyi állapotunkról, olyannyira, hogy egy bőrgyógyász már ránézésre is meg tudja állapítani, ha valamilyen komolyabb...
Lifestyle
Vannak bizonyos élelmiszerek, amiket a kiegyensúlyozott táplálkozás részeként nagyon is érdemes beépíteni az étrendbe, különösen azoknak, akiknek hosszú időn át rossz a hangulata.