Fashion&Beauty

Ők a jövő nagy nevei - Ezekért a magyar tervezőkért rajonganak most a divat szerelmesei

Chanel, Dior, Lagerfeld és sokan mások, akiket a ma már a divat úttörőinek hívunk, és ezrek rajonganak a darabjaikért. De vajon eszünkbe jut, hogy nekik is el kellett kezdeni valahol? Hogy először ők is a hazai piacot hódították meg, majd csak ezután tettek szert világra szóló hírnévre? Tehetséges tervezőkből szerencsére itthon sincs hiány, éppen ezért most 7 olyan magyar tervezőt mutatunk be, akikről még biztos, hogy sokat fogunk hallani.

AlexandraVajda

A márka megalkotója, Vajda Alexandra 2013-ban végezte el a budapesti Werk Akadémia stylist szakát, majd Lakatos Márk útmutatásával sajátította el az öltözködés művészetét. Mindig is az érzéssel alkotást tartotta szem előtt, melyből a csodaszép, kifinomult eleganciát sugalló ruhakölteményei is születnek.

Art on Me

Az Art on Me márkanév megálmodójának, Marton Ancsa vezetéknevének betűiből áll össze, így tulajdonképpen valóban belőle született. Az alkotó célja immár 2011 óta ugyanaz: hogy ruhái által a boltok polcain letisztult, egymás között átjárható, mindent mindennel viselhető harmóniát találhassunk. És hogy a ruhákból mit varázsolunk: ez már csak rajtunk múlik.

Cukovy

A CUKOVY high-end brand környezetbarát és innovatív divatot mutat a nőknek, futurisztikus, lázadó szellemiséggel, a street couture stílusában. A céget 2014-ben alapította Tálosi Lívia ügyvezető és Csukovics Brigitta tervező. A Cukovy nem követ trendeket. Bátor, egyedi, mégis sikkes és nőies koncepciói a jövőbe mutatnak.

Nora Sarman

Sármán Nóra 2011 óta tervez nőies, érzéki és végtelenül romantikus ruhákat Nora Sarman márkanév alatt. Légies selyemruhái és védjegyévé vált csipkekölteményei alkalmi és menyasszonyi kollekcióban öltenek testet.

Printa

Az AWARE by Printa hazánk egyetlen öko-divatvonala, mely a kiselejtezett ruhadarabok újhasznosításával és sorozatgyártásával foglalkozik. Az "upcycling" alapelveit követve a régi textileket átfestik, átszabják, valamint sajátos nyomattal látják el, így a felfrissített anyagokból új és egyedülálló darabok jönnek létre.

wonderLAB x INQ

Budapest design negyedében található a wonderLAB, ami egy több mint 30 fiatal magyar tervezőből álló közösség és bolt. Céljuk hogy minél több pályája elején járó dizájner munkáját mutathassák be, valamint tervezői áron értékesíthessék az általuk megálmodott darabokat. Férfi-, női ruha, táska és cipő, kutyafelszerelés, és ezernyi kiegészítő közül válogathat, aki ide betér.

Zagabo

A ZAGABO prémium streetfashion márkát Szabó Gabi tervező alapította. A hamisítatlan ZAGABO stílus önálló utat mutat a divat világában, és azoknak a nőknek és férfiaknak szól, akik a sikkes párizsi és lezserebb New York-i vonal ötvözésével szeretnék kifejezni saját személyiségüket. A ZAGABO elsőként alkotott Magyarországon designer esőkabátot, amely a mai napig a márka ikonikus terméke.

Most bármelyik a Tiéd lehet! (x)

Játssz a Hungaria pezsgővel és vidd haza a fenti tervezői darabok egyikét! Ehhez most nem is kell mást tenned, csak vásárolj egy 0,75 l-es Hungaria pezsgőt 2017. június 19 és július 30. között, töltsd fel a blokkon található AP kódot, (ezt őrizd meg) és figyeld, hogy nyertél-e! Indulj a szuper heti nyereményekért vagy vidd haza a fődíjat, egy általad választott 200 000 Ft értékű Nora Sarman alkalmi ruhát!

Leadfotó: wordpress.com

Oldalak

Fashion&Beauty
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.
Sztárok
Vilmos herceget nagyon bántja, hogy családtagjai gonosz ragadványnevet találtak ki neki, amivel olykor-olykor cukkolni szokták őt.