Fashion&Beauty

Körömtrend Lady Gaga-módra

Lady Gagától már megszokhattuk, hogy előszeretettel visel feltűnő darabokat, ám ruhái mellett a körmeire is érdemes odafigyelni...

Lady Gaga még valószínűleg arra az időre is valami meghökkentő maskarába bújna, amíg leugrik a sarki boltba. Az más kérdés, hogy feltehetőleg nem sűrűn látni őt kisboltokban kenyeret és tejet vásárolni. De a védjegyévé vált furaság és egyedi stílus egy pillanatra sem hiányozhat, ha az énekesnő kilép az utcára.

Feltűnő ruha, egyszerű körmök

A húsból készült ruha után már semmin nem lepődünk meg vele kapcsolatban, ennek ellenére azért mindig végigmérjük aktuális ruhakölteményét, amit felaggattak rá a stylistok. Figyeljük a ruháját, a cipőjét, a sminkjét, de a körmei fölött gyakran átsiklik a tekintetünk. Pedig a manikűröse néha egész csinos kreációkat készít, olyanokat, amiket tán még mi, az utca embere is szívesen látnánk a körmeinken.

Van, hogy még Gaga is az egyszerűségre adja le a voksát, és bebizonyítja, hogy az egyszerű piros, vagy akár fekete lakkok mindenkinek jól állnak. Ez a két szín egyébként is gyakorlatilag mindenhez passzol.

Az énekesnő meglepően gyakran mutatkozik egészen rövidre vágott körmökkel. Ilyenkor általában azt a megoldást választja, hogy több réteget ken fel a körmeire: két különböző színűt.

Nem maradhatnak el a merész lakkok, és szokatlan körömdíszek sem

Persze nem utasítja vissza a hosszú, hegyes körmöket sem. Más a ruhájához, vagy a hajához igazítja a lakk színét, Lady Gaga ezzel szemben a lakkjához igazítja a haját. Szürke körömlakkhoz szürke haj dukál, mondta Gaga, és ennek megfelelően is jelent meg egy partin.

A klasszikus francia manikűrön is szeret csavarni egy kicsit. A hagyományos fehér végek helyett általában csillogó, pezsgőszínű lakkot ken fel.

Az, hogy Lady Gaga fittyet hány a konvenciókra, nem új hír. Láthattunk már arra is példát, hogy körmei teljesen más színekben és hosszúságban pompáztak, mikor megjelent a nagyérdemű előtt.
Mondani sem kell, a szokatlan körömdíszeket is kedveli. Általában különleges darabokat választ, mint például a képen látható pici csokornyakkendők.

Legtöbbünk valószínűleg ódzkodva fogadna el divattippeket Lady Gagától, ami teljesen érthető. De ha néha a körmeire is vetünk egy pillantást, talán lophatunk tőle ötleteket legközelebbi manikűrösnél tett látogatásunk előtt.

 

Oldalak

Fashion&Beauty
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...