Fashion&Beauty

Életében először viselhet koronát Katalin és Vilmos kislánya: különleges fejdísz kerülhet Sarolta hercegnő fejére Károly beiktatásán

Világsztárokat felvonultató nagyszabású háromnapos ünnepi rendezvénysorozat kíséri III. Károly király májusi koronázását, amellyel kapcsolatban az udvar egyre több információt hoz napvilágra. Az már korábban kiderült, mely korona lesz látható az uralkodó feleségén, Kamillán, most pedig arra is fény derült, milyen fejdíszt visel majd Sarolta hercegnő.

Ilyen lesz Károly király koronázása

A Buckingham-palota már korábban bejelentette, hogy a ceremóniára május 6-án, szombaton kerül sor Canterbury érseke, Justin Welby vezénylésével a londoni Westminster-apátságban, ahol 1953. június 2-án, trónra lépése után csaknem másfél évvel az akkor 27 esztendős II. Erzsébet királynőt is megkoronázták. Károlyt Szent Eduárd koronájával iktatják be hivatalosan, s ugyanaznap feleségét, Kamillát is megkoronázzák, melyhez V. György király hitvesének, Mária királynőnek a fejdíszét használják, de a Koh-i-Noor gyémánt nélkül – az udvar tájékoztatása szerint a koronát már ki is hozták a Towerből, hogy a megfelelő méretre igazítsák, emellett olyan ékköveket is beleillesztenek, amelyeket II. Erzsébet saját ékszerkollekciójából válogattak. A ceremónia rendkívül fontos és különleges esemény a brit királyi család életében, a hagyomány szerint pedig ilyenkor a família magas rangú tagjai is mindig a rangjuknak megfelelő koronát vagy tiarát viselnek – éppen ezért foglalkoztat egyre többeket, hogy vajon milyen fejdíszt láthatnak majd Sarolta hercegnőn. Részletek a galériában!

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

III. Károly király ötszörös nagypapa, és egytől egyig minden unokáját rajongásig imádja – Sarolta hercegnővel azonban különösen szoros viszonyt ápol, sőt már konkrét elképzelései is vannak vele kapcsolatban a jövőt illetően.

Leadfotó: Karwai Tang/WireImage/Getty Images

Oldalak

Fashion&Beauty
Christmas
A karácsony közeledtével mindenki a tökéletes mézeskalács titkát keresi, és szerencsére létezik is egy különleges, mégis filléres hozzávaló, amely valóban vajpuhává varázsolja az ünnep legnépszerűbb...
Sztárok
A legendás divatház alapítója, Carolina Herrera rendkívül büszke nagymama, elképesztően gyönyörű, 21 esztendős lányunokája ugyanis komoly mérföldkőhöz érkezett.
Sztárok
Nemrég véget ért a TV2 nagysikerű realityje, a Házasság első látásra harmadik évada, ám az egyik legígéretesebbnek hitt páros, Deák Rebeka – vagy ahogy sokan ismerik, Becca – és Horváth Zsolt...
Fashion&Beauty
Ha a téli hónapokban egy kis luxust és melegséget szeretnél csempészni a körmeidre, nincs jobb választás, mint a csokoládé árnyalatai. A gazdag barna tónusok, a bársonyos finish és a finom arany vagy...
Lifestyle
Valaki vagy valami a felszínre hozza, amit a Skorpió elnyomott. Napi horoszkóp.
Sztárok
Míg a hercegné zöldben, családja, Vilmos, György, Sarolta és Lajos talpig kékben kápráztatták el a királyi család rajongóit a Westminster apátságban ma este.