Fashion&Beauty

Önkezével vetett véget életének a divatvilág zsenije - Alexander McQueenre emlékezünk

Felfelé ívelt karrierje

1996-ban mindössze 25 évesen nyerte meg először az év Brit divattervezője díját, majd még három alkalommal vehette át az elismerést, ami egyedülálló volt a szakmában. Egy évvel később lett a Givenchy divatház kreatív igazgatója. A divatszakma számára egyszerre volt nagyszerű és abszurd, hogy az angol divat lázadó huligánja ülhetett be a francia sikk képviselőjének, Givenchy-nak a székébe. Nem is volt hosszú életű a nagy múltú divatházzal való közös munka, ugyanis Givenchy nem volt megelégedve a fiatal tervező látványos, kissé irreális kollekcióival. A megalkuvást nem ismerő Mcqueen stílusa abszolút szemben állt a finom francia eleganciával, amit évtizedeken keresztül a divatház képviselt.

Mcqueen 1999-ben alapította meg saját divatházát, hogy kiélhesse tervezői szabadságát. 2000-ben azonban eladta cégének 51 %-át a Gucci csoportnak, és további üzleteket nyitottak. Szinte minden fontos nagyvárosban megjelentek a tervező extravagáns öltözetei. Európa szerte nyitotta meg üzleteit, terjeszkedett Ázsia, Ausztrália, és Amerika felé is. 2003-ban megkapta az Amerikai Divattervezők Tanácsának díját, és II. Erzsébet királynő angol lovagrendi címmel tüntette ki. A sokrétű tehetségű alkotónak sikerült elérnie mindazt, amit kevés tervezőnek, hogy elfogadták, sőt elismerték provokatív, drámai, ugyanakkor zseniális munkásságát.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Mcqueen óriási hatással volt a divat alakulására. Több stílusban készített kollekcióiban mindig felismerhető volt védjegye, amellyel vagy elkápráztatta, vagy sokkolta a közönségét. Kreatívitásával állandóan az újat kereste, ennek jegyében a divatbemutató műfaját megreformálta, amelyek valódi színházi eseményekké váltak. Készített meseszerű Couture estélyi ruhákat, virágokkal, tollakkal, gyöngyökkel vagy kövekkel ékesítve.

Esküvői csipkecsodái az extravagáns menyasszonyok számára tökéletes választásnak bizonyultak. Törekedett arra, hogy a mindennapi öltözetben is ott legyen a bonyolultság. Sokszor használt szokatlan anyagokat, formai megoldásokat, komor és vibráló színáradatot. A teatralitás mellett azonban mindig a tökéletes szabászat jellemezte kreációit, melyeket elképesztő fejdíszekkel koronázott meg. Merített ihletett a történelemből, egyes évszázadok viseletét újraértelmezte, és futurisztikus elemekkel alkotta meg. Inspirálta a természet is, rajongott a madarak, és a lepkék iránt. Foglalkoztatta bolygónk jövője, és az emberiség felelőtlen magatartása, amivel együttes erővel tesszük tönkre a Földünket.

Oldalak

Fashion&Beauty
Lifestyle
A Semmelweis Egyetem újabb mérföldkőhöz érkezett a lakossági egészségnevelésben: elindította a „Semmelweis HELP a tányéron” elnevezésű edukációs sorozatát.
Home&Design
Nem elég, ha egy törölközőről azt állítják, hogy gyorsan szárad, muszáj alaposan megvizsgálni.
Lifestyle
Nyáron nagy megterhelésnek volt kitéve a hűtő, és biztosan nőtt a fogyasztása is.
Egészség
Az őszies időjárás miatt egyre több gomba jelenhet majd meg, és előfordulhat, hogy a kutyánk egyet lelegel.
Sztárok
A brit királyi család számára újabb komoly fordulat érkezett, amely a jelek szerint különösen váratlanul érte Vilmos herceget, de főleg feleségét, Katalint.
Sztárok
Arnold Schwarzenegger nem is tagadja, hogy ez a film mélyen megérintette őt, és tudja jól, hogy nem szégyen egy alkotás miatt sírni.