Egészség

Aggasztóan sok a rákos beteg a mai fiatalok között - a tudósok szerint ez áll a jelenség hátterében

Az euronews számolt be arról az új kutatásról, mely szerint a fiatalabb korosztályok (például a millenniálok) képviselőinél sokkal nagyobb valószínűséggel alakul ki rákos megbetegedés, mint a korábbi generációknál.

Miért van egyre több rákos fiatal?

A tanulmány, mely a Lancet Public Health című folyóiratban látott napvilágot, azt állítja, hogy az X generációsok, és a millenniálok körében nagyobb valószínűséggel alakul ki a rák 17 különböző formája, mint a korábbi nemzedékeknél. A kutatók szerint mindebből leszűrhető az a következtetés is, hogy a különböző rákkeltő anyagok és más, a modern életformával összefüggő kockázati tényezők által hordozott veszély napjainkban nagyobb, mint eddig bármikor.

Az Amerikai Rákellenes Társaság (ACS) és a kanadai Calgary Egyetem kutatói csaknem 24 millió ember adatait vették górcső alá. Több mint 7 millió olyan személy halálozási adatait is megvizsgálták, akik 1920 és 1990 között születtek. Az eredmények egyértelműen kimutatták, hogy az 1990-es születési korhoszban jóval magasabb volt a daganatos megbetegedések aránya, mint a korábbi nemzedékek esetében.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ha nem szeretnéd, hogy a gyilkos kór megtámadja a szervezeted, akkor érdemes minél kevesebbet fogyasztani ezekből az ételekből, a legjobb azonban az, ha teljesen kiiktatod őket.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Home&Design
Sokaknál a karácsonyfa díszítése ösztönből megy, mégis gyakran az az érzés marad utána: „valami nem az igazi”. A szakértők szerint nem a díszekkel van a gond, hanem a sorrenddel.
Lifestyle
Egy apró vörös pont elég ahhoz, hogy elmenjen az étvágyad. De vajon tényleg veszélyt jelez, vagy csak egy ártalmatlan jelenségről van szó?
Egészség
A puffadt has nemcsak kényelmetlen, hanem gyakran fájdalmas is, és sokunkat érint az ünnepi lakomák vagy a mindennapi rohanás során. Szerencsére azonban létezik olyan megoldás, amivel hatékonyan...
Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...
Lifestyle
Kiszámíthatatlanul alakul a nap a Vízöntő számára. Napi horoszkóp.