Reiki, avagy gyógyíts a kezeiddel!


A reiki egy japánból származó spirituális gyakorlat, amelynek jelentése isteni életenergia. Mikao Usui fedezte fel 1922-ben három hét böjt és meditáció után.

A reiki egy japánból származó spirituális gyakorlat, amelynek jelentése isteni életenergia. Mikao Usui fedezte fel 1922-ben három hét böjt és meditáció után.

 

A módszer
Mikao a tudásával a tenyéren keresztül gyógyító energiát közvetíthetett a beteg számára. Bár tudományos vizsgálatokkal nem bizonyították hatását, de azok, akik átestek egy ilyen kezelésen meg vannak győződve hatékonyságáról.

Az akupunktúrához hasonlóan ennek a gyógymódnak is az emberi testen található csakrák és meridián vonalak megléte képzik az alapját. Mikao Usui 5 alapelvet állapított meg, aminek betartásával közelebb kerülhetünk ehhez az életenergiához.

Ezek pedig a következők: „Csak ma: nem leszek dühös, nem aggódom, hálás vagyok, szorgoskodom a karmámon, kedves leszek az emberekhez.” Ezeket az alapelveket betartva életünk mindinkább egyensúlyba kerülhet és megtalálhatjuk azt a várva várt boldogságot, amit mindig is kerestünk.
 

A reiki térhódítása
Usui 1926-ban bekövetkezett haláláig több mint 2000 embert tanított meg a reikire. Hawayo Takata-nak, akit Usui egyik tanítványa képzett ki, hatalmas szerepe volt a reiki nyugati elterjedésében. Ő vezette be a Reiki-mester fogalmát, és 1979-re 22 reiki mestert képzett ki. Manapság számtalan változatot találhatunk, a reikire, de a két legnagyobb csoport a nyugati, amit Takata mesterei vittek tovább, valamint a tradicionális japán, ami Usui hagyományos kezelését takarja.

Míg a japán reiki a meditációk hosszú során eltanult technika, és leginkább az egyes testrészekre irányul, a nyugati változata az egész testet veszi kezelésbe, és három fokozatban lehet megtanulni. A kezdő, ahol a tanítványok megismerkedhetnek a reiki elméletével, és alapvető funkciójával. A második szinten a tanítványok betekintést kaphatnak a reiki gyakorlásába, a test kezelésének képességébe, és eljuthatnak a gyógyító megnevezésig.

Ez akár 10 vagy 20 évig is eltarthat. A legtöbb reiki tanítvány így nem jut el a harmadik szintre, a mester fokozatra, aminek teljesítésével már taníthatja a reiki tudományát. A reiki egy mellékvágánya az, amikor saját magunkat gyógyítjuk. Habár ez a módszer is hatásos lehet, mégis jobb, ha hivatásos Reiki mesterhez fordulunk.

 

A gyakorlatok
A reikinek több gyakorlata ismert. A nyugati fajtában fontos szerepet játszanak a csakrák és a meridián vonalak, a test megfelelő feltérképezése és a helyes légzés. Japánban ezen kívül még 3 alappillér ismeretes. Az első a Gasshō, melynek jelentése, „két kéz eggyé válik”. Ez a kezelés kezdetén a meditációs rész. A második a Reiji-hō, ahol a reiki erejét a csakrákon keresztül a beteg testébe irányítják, és a harmadik szemre helyezett kézmozdulattal kezelni kezdik a beteg részt. A Chiryō pedig az a folyamat, amikor a beteg a saját kezével gyógyítja önmagát.  Magyarországon is van lehetőségünk kezeltetni magunk, vagy megtanulni a gyakorlatot: mindent megtudhatunk a módszerről, hogy megtapasztalhassuk az isteni életenergiát.

 

Oldalak

Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.