Egészség

A prosztatarák diagnosztikája új módszerrel – elkerülhető a fizikális vizsgálat

Magyarországon is elérhető az MR fúziós ultrahang vezérelt biopszia

Ha mégis elengedhetetlenné válik a szövettani mintavétel, akkor az MR-felvételek alapján történő biopszia jóval kíméletesebb megoldást jelent a páciens számára, hiszen a mintavétel helyének pontos ismeretével kevesebb, akár egyetlen, de pontosan célzott tűszúrás is elég lehet. Így sokkal magasabb a találati arány, és lényegesen kisebb az esélye szövődmény kialakulásának.

„Már Magyarországon is elérhető az MR fúziós ultrahang vezérelt biopszia: a Péterfy Sándor utcai kórházban a technológiai fejlesztéseknek és az urológiai-radiológiai szoros együttműködésnek köszönhetően a betegek prosztata MR-vizsgálatai alapján, MR és ultrahang képek fúziójának vezérlésével történik a mintavétel.” – mondta az Affidea vezető orvosigazgatója.

A férfiak a fizikális prosztatavizsgálattól félnek leginkább

Az MRI-nek fontos szerep jut az alacsony kockázatú, kevésbé veszélyes daganatok terápiájában is. Ugyanis ezek sok esetben nem igényelnek kezelést, hanem rendszeres labor és MR vizsgálattal nagyon hosszan követhetők, és így nagyon hosszan fenntartható a betegek korábbi jó életminősége.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A férfiak a fizikális prosztatavizsgálattól félnek leginkább, ezeket az aggodalmakat a sok szúrással járó klasszikus biopszia még inkább fokozza. Emiatt nagyon sokan úgy döntenek, hogy nem is fordulnak orvoshoz, ami sok esetben végzetes lehet a számukra. Minden férfinak tudnia kell, hogy ma már az MR-vizsgálatok révén egy olyan korszerű képalkotó módszer van a kezünkben, amely minden eddiginél kíméletesebb diagnosztikát és biopsziát tesz lehetővé, így jelentősen csökken a szervezet megterhelése.” - tette hozzá Dr. Kardos Lilla.

prosztatarák mr vizsgálat

Magyarországon minden századik gyermek szívfejlődési rendellenességgel születik, mely főként a magzatkori növekedésben bekövetkezett kóros változások és örökletes tényezők miatt alakulhat ki.

Forrás: Affidea
Fotók: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Rendkívüli közleményben figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih): Magyarországon, a beregsurányi térségben hivatalosan is azonosították a kőrisrontó karcsúdíszbogár jelenlétét...
Sztárok
Megdöbbentő közleményt tett közzé menedzsmentje: az 58 éves, Kossuth-díjas Kovács Ákosnál idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak. A népszerű dalszerző-énekes túl van a...
Sztárok
A Manchester City és a norvég válogatott gólgyárosa, Erling Haaland nemcsak a pályán ér el történelmi sikereket, de a magánéletében is révbe ért. Kevesen tudják, hogy gyönyörű párja, Isabel maga is...
Sztárok
Komoly átszervezések és személyi változások lépnek életbe az ATV háza táján, ahol a Híradó, a Fórum és az Aktuál csapata is látványosan megújul. Miközben a csatorna több ismert arca új szerepkörben...
Lifestyle
Hatalmas pikkelyes betolakodó miatt hívtak segítséget egy ausztráliai otthon lakói, ám a helyszínre érkező profi vadászt még a hüllőnél is nagyobb meglepetés várta. A zárt ajtók mögött ugyanis...
Home&Design
Ha kicsi a hálószobád, valószínűleg már te is eljátszottál a gondolattal, hogy csak egy falbontás segíthetne rajta. Pedig egy lakberendező szerint létezik egy sokkal egyszerűbb megoldás, amihez még...