Egészség

34 éves voltam, amikor Parkinson-kórral diagnosztizáltak

Így nem lehet tovább élni

Egy év elteltével az orvosok csökkentették a gyógyszeradagját, a nőt ugyanis akaratlan rángások kínozták miattuk, és észrevette, hogy az agya is lassabban küldi a jeleket a testének. Nem szívesen ment sehová, bezárkózott, depressziós lett, ami nagyon gyakori a parkinsonos betegeknél. 2013-ban majdnem autóbalesetet szenvedett, vezetés közben ugyanis furcsa szögbe merevedett a nyaka, és sehogy sem tudta helyrehozni. Vele utazott a kisfia is, így különösen rémisztő volt az élmény. Elhatározta, hogy ez így nem mehet tovább: belement, hogy mély agyi stimulációt végezzenek rajta, ami az elmúlt húsz évben a mozgászavarok egyik meghatározó kezelésévé nőtte ki magát. Lényege, hogy nagy frekvenciájú elektromos áram segítségével bizonyos agyi területeket, központokat ingerelnek.

Javult az állapota

Tonyának nagyon bevált a kezelés, a 40. születésnapjára már jelentősen csökkentek a tünetei. "Olyan volt, mint egy ajándék. Újra tudtam mozgatni a lábaimat és az ujjaimat" - mondta, majd hozzátette: még dolgozni is visszaállt. Tonya pozitív hozzáállása és a bal oldalán jelentkező tünetek enyhülésének ellenére egy idő után a nő a jobb oldalán is kezdte érzékelni a már jól ismert szimptómákat. 2015-ben újra mély agyi stimulációt hajtottak végre rajta, ezúttal az agya jobb oldalán. A kezelés jól sikerült, míg előtte Tonya napi 20 szem gyógyszert szedett, után csak 9-re volt szüksége. Újra hódolhatott régi szenvedélyének, a sportnak, futott, biciklizett, boxolt és rendszeresen eljárt sétálni, játszani a fiával.

Mit hoz a jövő?

Azt egyelőre még nem lehet sejteni, hogyan alakul Tonya állapota a jövőben, ő mindenesetre reménykedik. Reggelente örömittasan kel fel, és hálát ad istennek azért, amije van. Azoknak, akik hozzá hasonlóan szintén Parkinson-kórral élnek, a következőt üzeni: "Ne add fel. Minden nap harcolnod kell, mert nem engedheted meg, hogy a betegség legyőzzön. Meg fogja próbálni, de ne engedd. Tudd, hogy nem vagy egyedül, rengeteg forrás van, ahonnan meríthetsz, próbáld meg a lehető legjobban élni az életedet. Nem ér véget minden attól, mert Parkinson-kórod van."

Azért beszélt nyíltan a betegségéről, hogy történetével másoknak segítsen.

Fotó: Instagram

Oldalak

Egészség
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Lifestyle
Köztudott, hogy nagyon jó ötlet a napot egy kiadós reggelivel kezdeni, este pedig egy egészséges fogással zárni. Na, de mi a helyzet az ebéddel?
Fashion&Beauty
Bár a korral járó változásokat olykor nehéz lehet elfogadni, sokszor valójában ebben rejlik a kulcs, ami a fiatalos, sugárzó külső megjelenéshez vezet.