Szemüveggel és kontaktlencsével a nyárban - Ezek a kánikulaszezon nehezítő tényezői!

Ismerjük az érzést: az ember lassan megszokja, hogy ezer éve kontaktlencsével vagy épp szemüvegben megy nyaralni. Elfogadjuk a helyzetet, és talán el sem gondolkodunk rajta, mennyi nehézséget okoz. Általában csak akkor derül ki, milyen bonyodalmas is volt a dolog, ha végre már nincs szükségünk ilyen eszközökre az éleslátáshoz.(x)

1. Tengerek, tavak, folyók

Nincs nyár tenger nélkül - valószínűleg igen sokan egyetértenek ezzel. Még a kontaktlencsések és a szemüvegesek is, pedig nekik igencsak meggyűlik a bajuk a nagy kékséggel. A lencse a vízben elcsúszhat, kieshet, de van ennél rosszabb is: fertőzésveszélynek tesszük ki a szemünket. Ráadásul a vízben található só lerakódik a lencsére, elzárja az oxigén útját, így a szemünk nem „lélegzik” megfelelően, és kiszáradhat, károsodhat a szaruhártya.

Hasonlóképp lerakódhatnak és elfertőzhetik a szemeinket a tavak és folyóvizek kórokozói is. Ehhez képest a szemüvegesek problémája kisebbnek tűnik, bár ha az ember százezreket fizet azért, hogy közelről láthassa a tengert, elég bosszantó, ha mégsem látja (vagy legalábbis homályosan, ugye). Merthogy a szemüveget értelemszerűen a pokrócon kell hagyni, ami viszont négy-öt dioptria felett bizony már erősen levon az élményből.

2. Medencék

Ha valaki azt gondolná, hogy az átlagos medencevíz jobb választás, sajnos téved. Az ugyan nem sós, viszont erősen klóros, és egyéb vegyszerekkel kezelt. Maradhatnak benne kórokozók, mikrobák is, amelyeket szintén a mai, vékony lencsék simán átengednek. Gondoljunk csak a "kivörösödött szem" tünetre, amit az élesen látók is jól ismernek. Hogy a lencséd ne konzerválja a fertőzést, a legokosabb, ha a parton hagyod. Ajjaj, akkor viszont máris az 1-es pontban írtak lépnek életbe…

3. Légkondicionálás

Megoszlanak a vélemények. Van, aki kedveli a klímaberendezéseket, másokat viszont még a hideg kirázza tőlük - szó szerint. A legnagyobb baj még csak nem is azzal van, hogy túl nagy kontrasztot hoznak létre a külső és a belső hőmérséklet között, egész kollektívákat döntve ágynak egy jó kis megfázással, hanem az, hogy ha nincsenek alaposan kitisztítva, hatékonyabban terjesztik a fertőzéseket, mint bármely fürdővíz. Mivel fújják, forgatják is a levegőt, káros anyagok egész arzenálját juttathatják nemcsak a tüdőnkbe, de a szaruhártyánkra is. Másodlagos „bűnük”, hogy szárítják a levegőt, ami a kontaktlencsének (és viselőjének) biztosan nem tesz jót.

4. Hőség

És ha már száraz levegő: a kontaktlencsés szemeknek a hőség, a kánikula sem tesz jót. A magas hő és a pára is lecsapódik a kontaktlencsékre, nem éppen idilli környezet teremtve a szaruhártyánknak. És akkor még nem is beszéltünk a repülőgépek száraz klímájáról, amelyek szintén fokozott kockázati tényezőt jelentenek ebből a szempontból. Szúró, égő érzés - ugye, ismerős? Ilyenkor nem lehet mást tenni, mint sűrűn csöpögtetni a műkönnyet, illetve emelgetni a vizespoharat.

5. A higiénia hiánya

No, ez kardinális kérdés a lencseviselőknél. Mert nincs mese, olykor bele kell nyúlniuk a szemükbe; a szokásos napi rutin részeként ki kell venni vagy épp betenni a lencsét, esetleg megigazítani, ha gond van. Csakhogy nyaraláskor bizony nem olyanok a körülmények, mint otthon, a saját fürdőszobánkban. Ott a strand, a vízibiciklizés, a hegymászás, a dzsungeltúra az elhagyatott kis falu vagy a vonat: számos olyan hely, ahol sokmindent szívesen csinál az ember, de a kontaktlencse-csere biztosan nincs közöttük. Ilyenkor szintén fokozott a fertőzésveszély, és persze a szemüveget is nehezebb tisztán tartani nomád körülmények között.

6. Hiányzó UV-védelem

Hogy az UV-védelem milyen fontos nyáron, azt már mondanunk sem kell, hiszen rengeteg ilyen tárgyú cikket, figyelmeztetést olvashattunk az elmúlt években. Főként a bőrünket védjük ezzel, ám azt kevesen tudják, hogy az erős napsugárzás a szemet is károsíthatja, gyorsítja az öregedését, és később akár szürkehályogot is okozhat. Az UV-szűrős napszemüveg viselése tehát nagyon is lényeges. Jobban mondva lenne, csakhogy aki már eleve szemüveges, az nehézkesen tudja újabb eszközzel védeni a szemét. És ezzel el is érkeztünk a 7-es ponthoz.

7. Napszemüveg-divat

A napszemüveg öltöztet - ez pontosan így van. Nagyon jól tud állni egy klassz darab: mindenkiből dívát (vagy éppen playboy-t) varázsol. Csakhogy szegény szemüvegesek erről is lemondhatnak. Persze létezik dioptriás napszemüveg, de azt zárt térben le kell cserélni, és nem is lehet túl sok keret közül választani, egy-egy darab pedig több hét, mire elkészül. A két szemüveg egymás feletti viselése nyilván nem opció, így hát igen, más megoldás kell.

8. Sport

Írtuk, hogy az úszás nem épp lencsebarát művelet, ahogy egyik vízi sport sem. Persze, ilyenből a szárazföldi sportok között is akad bőven, ide vehetjük például az összes labdajátékot és ugrálós mozgást. Sport közben még kevésbé lehet választani homályos látás és vakító nap közül. Mindkettő miatt el fogjuk veszíteni a meccset.

Legyél Te is sasszemű!

Hogy a szemünk egészségéért és a gondtalan nyárért folytatott küzdelemben mi kerüljünk ki győztesen, gondoljuk meg: még van idő arra, hogy a vakáció kezdetéig „sasszeművé” váljunk. Vagyis, hogy élesen lássunk mindenféle eszköz nélkül, a lézertechnológia segítségével. Hosszú távon energiát, pénzt és időt takaríthatunk meg egy korrekciós szemműtéttel, az így megmaradó javainkat pedig akár egy újabb is utazásra fordíthatjuk. Olyanra, ahol a körvonalak ismét élesek - a fehér sziklák peremétől kezdve a nevezetes épületeken át a strandlabdáig!

Legyél Te is sasszemű és élvezd a nyarat! Jelentkezz ingyenes alkalmassági vizsgálatra!

A cikkhez tartozó galéria: 

Oldalak

Lifestyle
Bár sokan nem veszik észre és igencsak félvállról veszik a jelenséget, a kemény víz otthonunkban bizony igencsak sok negatív következménnyel járhat.
Sztárok
A huszadik század egyik kiemelkedő, halála után is rendkívül népszerű magyar színésze volt Gózon Gyula, akinek szakmai sikerekben gazdag életét számos trauma árnyékolta be.
Sztárok
A Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában mostantól egy, a mesterséges intelligencia segítségével kreált műsorvezetőt láthatnak a nézők. Kudlik Júlia kemény bírálatot intézett Bíró...