Egészség

Nagyító alatt a stroke - Figyeljünk a tünetekre!

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
„A tünet együttes hivatalos neve TIA, mely látásvesztéssel, szédüléssel, vagy csak pillanatnyi bizonytalanságérzéssel, beszédzavarral, vérnyomáskiugrással, vagy más idegrendszeri tünetekkel járhat. Ezek mind nagyon gyakran előrejelzik a stroke bekövetkeztét. Emellett ha családtagjainkon, barátainkon olyan tüneteket tapasztalunk, mint a pillanatnyi légzészavar, emlékezetkiesés, vagy szótalálási nehézség, pillanatnyi leblokkolás vagy pedig mozgászavar, arcfél torzulása, szájzúg félrehúzódása, stb. mindenképpen érdemes azonnal orvoshoz fordulni, mentőt hívni. Amíg meg nem érkezik a segítség, fontos, hogy a szélütéses betegnek nyugalmat, ha szükséges, stabil oldalfekvést biztosítsunk, illetve ha tehetjük, mérjük meg a vérnyomást, hogy információt szerezzünk a beteg állapotát illetően.”

Mozgásterápiával a stroke ellen

A stroke megelőzésében is, és a stroke utáni felépülésben is a mozgásterápiának kiemelt szerepe van, érdemes éppen ezért mihamarabb elkezdeni. Habár az agyban történik a károsodás, de ez a károsodás a mozgástevékenységet a későbbiekben maximálisan befolyásolhatja.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

„Az izomingerlés, az izomnak a működtetése, mihamarabbi rehabilitációja befolyásolhatja a betegnek a további életkilátásait. A Power Plate kifejezetten hatékony eszköz erre a célra, hiszen nagyon sok esetben csupán csak a rossz vagy gyengült végtagot ráhelyezésével is biztosítani tudjuk, akár az idegi folyamatoknak a felépülését, akár pedig az izomnak az ingerlését. Alacsony behatású terhelésről van szó, ezért minden korosztálynak, bármilyen fizikumú embernek ajánlott (még kerekesszékben ülőknek is).

Már egy alkalom edzés után műszeres vizsgálattal is kimutathatóan növekszik a teljes test vibráció hatására a stroke által érintett testfél izometriás és excentrikus ereje. A módszert Európa-szerte alkalmazzák neurológiai rehabilitációra és a tapasztalat az, hogy segít a sceloris multiplexes (SM), a gerincvelő sérüléses, stroke-os, és a traumás eredetű paralízises betegeknél. Ha valakinek beszűkült a mozgástartománya, a Power Plate segítségével képes lesz olyan testpozíciókat felvenni, melyekre normális esetben, a hagyományos konvencionális erősítő edzés keretében képtelen lenne.

Azoknál a személyeknél, akik valamilyen egészségügyi problémával küzdenek, például keringési vagy idegrendszeri elváltozásban szenvednek, jellemzően azonnal tapasztalni fogjuk a változást. Emellett a módszer későbbi stroke-ok megakadályozásában is jelentős szerepet játszik, hiszen segítségével javítható a keringés, csökkenthető az elhízás mértéke. Az edzés mindenki számára, így a stroke-on átesettek számára is biztonságos, mert ebben jártas személyi edző felügyelete alatt zajlik”- árulta el Révész doktornő.

Oldalak

Egészség
Egészség
Ahogyan egyesek minden napot frissen és üdén kezdenek, míg mások meggyőződéses éjszakai baglyok, úgy nem is ébredünk mindannyian ugyanolyan éhesen. Nem ritka párok vagy lakótársak között, hogy az...
Lifestyle
Egy pszichológus két olyan alapvető tulajdonságot azonosított, amelyek elengedhetetlenek egy egészséges kapcsolathoz.
Lifestyle
Minden évben azt várjuk, hogy legyen fehér karácsonyunk, a legfrissebb előrejelzésből pedig most kiderül, idén mire lehet számítani.
Home&Design
Sokaknál a karácsonyfa díszítése ösztönből megy, mégis gyakran az az érzés marad utána: „valami nem az igazi”. A szakértők szerint nem a díszekkel van a gond, hanem a sorrenddel.
Lifestyle
Egy apró vörös pont elég ahhoz, hogy elmenjen az étvágyad. De vajon tényleg veszélyt jelez, vagy csak egy ártalmatlan jelenségről van szó?
Egészség
A puffadt has nemcsak kényelmetlen, hanem gyakran fájdalmas is, és sokunkat érint az ünnepi lakomák vagy a mindennapi rohanás során. Szerencsére azonban létezik olyan megoldás, amivel hatékonyan...