Egészség

Merkely Béla elárulta, mennyi idő van még hátra a járványból – Ekkor fognak jelentősen csökkeni a számok

Ha ezt kibírjuk, lesz egy szép nyarunk – állítja a Semmelweis Egyetem rektora.

Ennyit kell még kibírnunk a koronavírus-járványból

A keleti vakcinák beszerzésének köszönhetően Magyarországon jóval magasabb az átoltottsági arány az Európai Unió átlagánál. Utóbbi 12,5 százalék, míg Magyarországon immár 20 százalékosra nőtt az átoltottság – mondta a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.

Merkely Béla azt kérte, hogy még másfél hónapig tartsunk ki és vigyázzunk egymásra, azután szerinte jelentősen csökkennek majd a koronavírus-járvány adatai. „Ha magunk elé nézünk, nagyjából másfél hónapunk van ebből a járványból, utána jelentősen fognak csökkenni a számok” – mondta. Úgy fogalmazott: „másfél hónapot bírjunk még ki és akkor lesz egy nagyon szép nyarunk, amikor újra egyesülhetnek a családok és felszabadultan tudunk pihenni”.

Elmondta, az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm-oltóanyag, vagyis a keleti vakcinák beszerzésének köszönhetően Magyarországon jóval magasabb az átoltottsági arány az Európai Unió átlagánál. Utóbbi 12,5 százalék, míg Magyarországon immár 20 százalékosra nőtt az átoltottság - hangsúlyozta.

Közölte, indokolttá vált a kismamák soron kívüli beoltása is, hiszen a vírus a magzati életet is veszélyezteti. A klinikai tapasztalatok alapján döntöttek erről; két nap alatt ezer kismama kapta meg a vakcinát – ismertette. Hozzáfűzte, hogy a Harvard Egyetem publikációja szerint az oltás nemcsak az anyának, hanem a magzatnak is védettséget biztosít, vagyis a gyermek védetten jön a világra.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Merkely Béla arra figyelmeztetett, hogy a tavaszi idő ellenére se feledkezzünk meg a maszkviselésről; a brit variáns minden korosztályban okozhat súlyos tüneteket. Ha maszkban fertőződünk meg, akkor kisebb mennyiségű vírus kerül a szervezetünkbe, így a betegség enyhébb lefolyású lehet.

Arról is szólt, hogy a Semmelweis Egyetem Klinikaland címmel ismeretterjesztő animációs kisfilmet készített az oltásokról, a vakcinák működéséről. Ezzel is növelni kívánják az oltási hajlandóságot, mert elsősorban az ismeretek hiánya szüli a félelmet – mondta Merkely Béla.

A Széchenyi-díjas kutató szerint most mindenki okkal kongatja a vészharangot, ugyanis tényleg válságos a helyzet.

Leadfotó: Mokka / TV2

Oldalak

Egészség
Utazás
Egyre több nő dönt úgy, hogy kísérő nélkül fedezi fel a világot, a legfrissebb nemzetközi rangsor szerint pedig kontinensünk északi és központi országai nyújtják ehhez a legbiztonságosabb és...
Sztárok
Nyolc hónapnyi együttélés után teljesen elhidegült egymástól Stohl András és Kiss Kriszta; A Nagy Ő egykori győztesét rendkívül váratlanul érte és mélyen bántja a színész határozott, teljes...
Lifestyle
Lenyűgöző és egyben félelmetes élményben volt része egy szabadtüdős búvárnak Wales partjainál, ahol egy busz terjedelmével vetekedő, hatalmas sárga hajasmedúza bukkant a tenger mélyén.
Lifestyle
Már átlagosan 35 millió forint megtakarítást tart szükségesnek a magyar középkorú lakosság a gondtalan nyugdíjas évek biztosításához, aminek összegyűjtése havi több mint 83 ezer forintos rendszeres...
Lifestyle
Október több csillagjegy számára is valódi fordulópontot hozhat, egyesek előtt pedig olyan ajtók nyílhatnak meg, amelyek eddig makacsul zárva maradtak.
Sztárok
Szigeti Zsófi, művésznevén Solére őszintén mesélt arról, hogy szakember segítségét és szigorú napi rutint is igénybe vesz ahhoz, hogy mentálisan elbírja az X-Faktor forgatásaival járó folyamatos...