Megrázó, milyen indokkal nem látogatják a kórházban a szülők a gyerekeiket
Megállás nélkül sír a gyerek
Az egyik ápolónő, aki húsz éve dolgozik betegágy mellett, elmondta, vannak ennél furcsább indokok is. Például, hogy arra hivatkozik a szülő, hogy biztonságban tudta a gyermekét, kap enni, szakképzett dolgozók vigyáznak rá. "A nővér azt mondja, azért ilyenkor az a kérdés mindig ott motoszkál benne: meg sem fordul a szülő fejében, hogy a gyereke gyógyulását akadályozza azzal, hogy feléje sem néz? Hogy az elhanyagoltság érzése olyan érzelmi állapot, ami csak árthat neki?" - teszi fel a kérdést jogosan a cikk.
Egy elkeseredett édesanya levelet is írt ez ügyben a lapnak, szerinte egyszerűen nincs magyarázat arra, ha egy szülő nem látogatja a gyerekét a kórházban.
"Tudom, hogy sokaknak egyszerűen nem opció kimaradni a munkából. Más pedig úgy érvelhet magának, hogy legalább a betegség idejére védett, biztonságos helyen van a gyereke. Az is szívbemarkoló, ha a testvért nem meri az apával, élettárssal hagyni kettesben. De hallok itt bent olyat is, hogy 'Ne bánkódj, hogy sír, tíz perc múlva már nem emlékszik rá!'.
A nagyobbik kisfiú, akit itt hagytak, megállás nélkül sír. Nem túlzok, végigsírta az éjszakát, a következő napot, délután kettőkor esett csak össze kimerülten. Egy olyan gyerek, aki egész nap játszana, szaladgálna, most egy rácsos ágyban áll, annak is az ajtóhoz legközelebb eső sarkában, és kis kezével maga felé int, és tizenkét órán át zokogja, hogy 'anya, gyere'. A másik, a pár hónapos, nem hív sírásával senkit, hiszen ő csak van. Fekszik, alig szól hozzá valaki, maszkos ápolók etetik, ilyen számára a világ, amibe született. Máshol meg már babaúszás-bérlete lenne…
Egyszóval bármennyire is igyekszem empátiával, megértéssel, finomsággal gondolni ezeknek a kicsiknek a szüleire, hát esküszöm, nem megy. Helyette megszakad értük a szívem. Nem változtat az összképen, tudom, mégis adtam a nővéreknek pelenkát, ruhát, játékot. És fogok is még, mert a tehetetlenség érzése túl sok figyelmet kíván, és a saját kisfiam miatt abból most szűkösen adok.
Az én kisfiam sajnos nagyon beteg. De tudom, hogy leküzdünk együtt mindent, mert le kell hogy küzdjük. De legalábbis itt vagyok neki, érte, vele. Nagyon boldog és szerencsés vagyok, hogy hozzánk született, és nem kell elviselnie mindazt, ami miatt ebben a pillanatban is sír egy másik gyerek a szomszéd kórteremben.”
Még nincs vége, lapozz!
Oldalak
Hirdetés
Hasonló cikkek
