Egészség

Újabb járvány terjed Magyarországon, egyre több megyében bukkannak a nyomaira

A Nemzeti Élelmiszterlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma két újabb megyében igazolta a madárinfluenza jelenlétét.

A vonuló vadmadarak növelik a kockázatot

Madárinfluenza jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei baromfiállományokban – közölte a Nébih az MTI-vel.

Közleményükben kitértek rá: a hatósági szakemberek megkezdték 14 500 pecsenyekacsa és csaknem 19 500 tenyésztyúk leölését Nyíradonyban és Pátrohában. A vizsgálatra azt követően került sor, hogy mindkét gazdaságban megemelkedett elhullást tapasztaltak, utóbbiban a takarmányfogyasztás is csökkent.

A Nébih hangsúlyozta továbbá, hogy a vonuló vadmadarak miatt a járványkockázat továbbra is kiemelten magas.

Fotó: 123rf

Fontos járványügyi előírások

Arra is emlékeztettek, hogy az állományok védelme és a terjedés megakadályozása érdekében az országos főállatorvos elrendelte a baromfik kötelező zártan tartását a magas kockázatúként azonosított megyék teljes területén: Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. A zárt épületben tartás azokra a gazdaságokra vonatkozik, ahol az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval.

A hivatal mindemellett azt is előírta, hogy a takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani, nyílt vízből pedig tilos itatni az állatokat. Az almozásra használt anyagot szintén meg kell óvni a vadmadarakkal való érintkezéstől.

Akik nem tartják be maradéktalanul a járványvédelmi előírásokat, egy esetleges járványkitörés esetén kizárják magukat az állami kártalanításból – tért ki rá közleményében a Nébih.

Legutóbb a Csongrád-Csanád megyei Zsombón, egy 17 400 pecsenyekacsából álló állománynál és a Békés megyei Újkígyóson, egy 8500 tenyészludat tartó gazdaságban mutatta ki a Nébih laboratóriuma a madárinfluenza H5N1 altípusát. Ezt megelőzően pedig két Bács-Kiskun megyei gazdaság állatainál igazolták a vírus jelenlétét.

Fotó: 123rf

Az Európai Bizottság a közösségi médiában mutatott egy ábrát, mely pontosan illusztrálja, valójában mi a kapcsolat a halálozási mutatók és az átoltottság mértéke között az egyes uniós tagállamokban.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Egészség
Lifestyle
Az országon belül nem csupán a korösszetétel, de az ellátás terén is felmérhetetlenek a különbségek - derül ki a KSH által nemrég közzétett adatokból.
Sztárok
A celebritás A Nagy Duett hetedik adásában a döntőbe jutásért küzdött, ám végül partnerével együtt búcsúznia kellett a népszerű showtól. Sydney van den Bosch azonban nem akármilyen bejelentéssel vett...
Sztárok
Kevesen gondolták volna, hogy pont ez a dolog rejlik Károly király és Kamilla királyné húsz éve tartó boldog házassága mögött.
Utazás
Hatalmas hőingás jellemzi majd a hét első napjait - derül ki a HungaroMet Zrt. aktuális időjárás-előrejelzéséből.
Lifestyle
Mi történik, ha valaki szeretne felvenni 50 ezer forintot, de az automata két részletben, összesen 50 darab ezresben adja ki számára az összeget?
Lifestyle
Vannak napok, amikor az univerzum megnyom egy láthatatlan kapcsolót – és semmi sem lesz többé olyan, mint volt. Három csillagjegy most pontosan ezt tapasztalhatja meg.