Letagadható évek - A legjobb arcfiatalító módszer

„A megjelenés fáradtabb benyomást kelt, az arckontúrok kevésbé határozottak” – fűzi hozzá a szakember – „Az utóbbi évek legbiztonságosabb és legideálisabb ráncfeltöltő anyaga, a megfelelő eljárással kezelt, majd visszainjektált saját zsír újra teltebbé, kisimultabbá varázsolja az arcot. Eközben nem kell allergiás reakciótól tartanunk akkor sem, ha nagyobb területen alkalmazzuk az eljárást. Abszolút természetes anyag, amely avatott kezek által használva teljesen természetes hatást is kelt.”
Tudtad?
Saját zsírral akár az ajkak is dúsíthatók, de szép eredmény érhető el a szemöldök közötti „harag ráncok” és az orr melletti labiális ráncok feltöltésével is. Megemelhető a járomív területe, s ezáltal a környező területek is feszesebbé válnak. Akár akne nyomok vagy egyéb hegek kiemelésére is alkalmas az eljárás.
Nem mindegy azonban, hogy a test mely részéről származik a zsírszövet. A has, a far, a csípő környékén található zsír reagál leglassabban a fogyásra, s bármilyen sok bosszúságot okoz e tény egy fogyókúra során, az arcfeltöltés esetében mégis ez a legjobb, ami történhet a pácienssel. A megfelelő zsírszövet viszonylag stabilan „megtelepszik” a feltöltés helyén, csak bizonyos része szívódik fel az első hetekben, első néhány hónapban.
„Az említett zónák valamelyikéből eltávolított zsír- szövetet leülepítjük, s speciális szűrőn keresztül átszűrjük” – magyarázza Gacs doktor a folyamatot – „majd a tiszta zsírsejteket helyi érzés-telenítés mellett beinjektáljuk a kívánt arcterületre. Az elkövetkező hetekben a befecskendezett zsírsejtek 20-40% szívódik majd fel, ezért a beavatkozás során indokolt kissé „túltölteni” az arcot. A külvilág ezt úgy érzékeli majd, mintha az illető felszedett volna néhány kilót. Pár héttel később azon-ban már csak a frissebb, fiatalosabb, kisimult vonásokat látják majd. Ha szükséges, a beavatkozás fél év múlva ismételhető.”
Forrás: www.drrose.hu
























