Korunk betegsége - a depresszió

Meglepő eredmények
Azoknak a fiataloknak, akik éjfélkor vagy később fekszenek le, 24 százaléka szenved depresszióban, 20 pedig hajlamosabb öngyilkossági kísérletekre, szemben azokkal, akik 10 órakor vagy annál korábban térnek nyugovóra. Azoknak, akik azt állítják, hogy minden éjjel öt, illetve annál kevesebb órát alszanak, 71 százaléka szenved depresszióban, 48 százalék pedig többet gondol öngyilkosságra.
Egyes eredmények megegyeznek azzal a feltevéssel, hogy az elégtelen alvás növeli a depresszió esélyét, és együttműködik más kockázati és védekező tényezőkkel – közölte James Gangwisch, a tanulmány vezető szerzője, majd hozzátette, hogy az elegendő alvás olyan megelőző intézkedés, amely felvértez a depresszió ellen és segít a kezelésében is.
Ami depresszióra utal
Fontos hangsúlyozni, hogy a betegség tünetei nem mindenkinél jelentkeznek egyformán, és az egyes tünetek, mint például a fáradtság, vagy a nem kielégítő minőségű alvás mögött sem minden esetben a depresszió áll. A következő tünetek együttes előfordulása esetén azonban már érdemes szakorvoshoz fordulni!
A leggyakoribb tünetek:
* hosszabb ideje fennálló kedvetlenség, szomorúság
* szorongás, félelemérzet
* üresség érzése
* ingerlékenység
* nyugtalanság
* szégyenérzet
* értéktelenség érzése
* túlzott pesszimizmus
* túl sok vagy túlzottan kevés alvás gyakori és korai ébredéssel
* étvágytalanság és jelentősebb súlyveszteség, vagy
* fokozott étvágy, hirtelen hízás
* memória- és koncentrációs zavarok
* az érdeklődés teljes elvesztése korábban kedvelt dolgok iránt
* szexuális vágy elvesztése
A depresszió kezelése
Az „orvosi depresszió” hosszú távú kezelést igényel. Az első epizód után fél-háromnegyed évig javasolt a gyógyszeres kezelés. A gyakori visszaesés miatt értelemszerűen egyre hosszabb ideig kell folytatni, sokszor éveken keresztül. A páciensek egy részénél élethosszig tartó kezelés lehet szükséges, főleg a krónikus formákban. Mások, szerencsére, akár véglegesen is meggyógyulhatnak.
Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy megfelelő orvosi és terápiás segítséggel a depresszió eredményesen kezelhető és gyógyítható. Sokan még ma is szégyellik bevallani betegségüket, és nem is kérnek segítséget, hiszen úgy érzik, képesnek kell lenniük arra, hogy egyedül megbirkózzanak a dologgal. Azonban a nem kezelt depresszió súlyos következménnyel jár, ezért nagyon fontos orvosi segítséget kérni, ha úgy érzed kicsúszott a kezedből az életed!


























