Egészség

Koronavírus: ez a két vakcina a tünetmentes terjesztést is gátolja

A tünetmentes átadást is meggátolják

A tudósok azt találták, hogy a 36 659 személyből mindössze 7, azaz hét esetében született pozitív koronavírusteszt 15 nappal a másik vakcina beadását követően. A szóbanforgó egészségügyi dolgozókat egyébként hetente vetették alá teszteknek, még akkor is, ha tünetmentesnek bizonyultak. Mindebből az is leszűrhető, hogy a Pfizer vakcinája eredményesen akadályozza meg a vírus tünetmentes továbbadását, még a betegségnek leginkább kitett, legnagyobb rizikójú csoportok esetében is. Hozzá kell tennünk, hogy a tanulmányban részletezett vizsgálat időpontjában Kalifornia államban - miként az USA számos más régiójában - épp tetőzött a Covid-járvány, ráadásul a kaliforniai vírus is terjedni kezdett. Ilyen körülmények között sikerült ennyire ígéretes eredményeket produkálni, ez pedig tényleg megnyugtatónak tűnik. Az amerikai járványügyi hatóság, a CDC tanulmánya szintén hasonló tapasztalatokról számolt be, kutatóik 4000 beteget figyeltek meg, vizsgálatuk nyolc különböző amerikai államban zajlott. A tudósok azt vették észre, hogy a Pfizer és a Moderna vakcinájának első adagja 80, a második pedig már 90 százalékos eséllyel véd meg a vírustól, ideértve a tünetmentes eseteket is. (forrás: index.hu)

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Fotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Sztárok
Három évtizeddel a legendás színésznő halála után fia, Luca Dotti megtörte a csendet, és ritka betekintést engedett Audrey Hepburn magánéletébe.
Utazás
Rengetegszer előfordul, hogy tárgyakat hagynak az utasok a MÁV-csoport járművein, néha egy tacskót is.
Egészség
Azt már eddig is mondták a szakértők, hogy nem érdemes túlzsúfolni a hálószobát, ha normálisan szeretetnénk aludni.
Lifestyle
Az Oroszlán jókedve ma másokra is átragadhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Home&Design
A WC-tisztítók, valamint illatosítók is elég drágák, így megéri kísérletezni, hogy otthon rakjuk össze.
Lifestyle
A nyári fesztiválok egyet jelentenek az önfeledt szabadsággal, a világhírű előadókkal és a sokszínű közösségi élményekkel. Bárhol is járunk a világban, a fesztiválszezon mindig elhozza a nyár...