Kiderült, kimutatják-e az antigéntesztek az omikront – Ez a dolog csökkentheti a teszt eredményességét

Fontos új fogalmak: nyálkahártya-immunitás és intermittáló, azaz periodikus vírustermelés

Rusvai szerint további magyarázat lehet az eltérő teszteredményekben az is, hogy főleg immunizált személyekben igen kis mennyiségű vírus termelődik, és akár „intermittáló”, tehát periodikusan jelentkező is lehet a vírustermelés, vagyis ma van elég vírus az orrváladékban (nyálban), holnap nincs, holnapután megint van elég ahhoz, hogy pozitív legyen a teszt. Az is számít, hogy mikor fújt orrot (nyálminta esetén mikor fogyasztott ételt vagy italt) a páciens: a tesztelés előtt nem ajánlott. A fertőzésen korábban már átesett személyek esetén a nyálkahártya-immunitás is bezavarhat: az ő testváladékaikban (orrváladék, nyál) ellenanyagok vannak, amik szintén rontják a vírus kimutatásának esélyét. Nyálkahártya-immunitás vakcina hatására nem jön létre, csak fertőződés után. Az FDA szakemberei hangsúlyozzák: ha valakinek az antigéntesztje negatív, de felmerül a koronavírus-fertőzés gyanúja, az illető tüneteket tapasztal, fontos a PCR-teszt, a molekuláris utóvizsgálat, mivel ez érzékenyebb, mint az antigénkimutatáson alapuló gyorstesztek.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

antigénteszt covid koronavírus

Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének elnöke úgy fogalmazott: január elején ugrásszerűen megnövekedett idehaza a légúti panaszokról beszámoló betegek száma, ami szerinte arra enged következtetni, hogy teljesen egybecsúszott a koronavírus negyedik és ötödik hulláma.

Leadfotó, fotó: 123rf

Oldalak

Home&Design
A kamra sokáig az egyik legvágyottabb helyiség volt egy házban, de a modern otthonokban már nem feltétlenül csak a plusz tárolóhely a lényeg. Egy újra felfedezett, rendkívül praktikus helyiség kezd...
Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.
Utazás
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik...