Egészség

Megjelent az eddigi legszélesebb körű kutatás a koronavírus-oltások hatékonyságáról

Nemzetközi és magyar eredmények is napvilágot láttak. Előbbi a világon az eddigi legszélesebb, 22 millió ember adatait feldolgozó tanulmány.

Friss adatok jelentek meg

A koronavírus elleni oltások közül a Pfizer/BioNtech, a Moderna és az AstraZeneca 90 százalékkal csökkenti a fertőzés okozta betegség súlyos formájának kialakulását és az elhalálozást az 50 éven felüliek körében, és hatékonynak tűnik a delta variánssal szemben is, jóllehet ez utóbbi esetben még nem áll rendelkezésre elég adat – derül ki a világon az eddigi legszélesebb, 22 millió ember adatait feldolgozó franciaországi tanulmányból, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra.

Az MTI híre alapján Franciaországban a Pfizer/BioNtech, a Moderna és az AstraZeneca vakcinája mellett a Janssen is forgalomban van, de ez utóbbit később és kisebb mértékben kezdték használni, ezért a tanulmányban még nem szerepelnek a hatékonyságára vonatkozó adatok.

A beoltottak esetében kilencszer kisebb az esélye annak, hogy kórházba kerülnek vagy meghalnak a koronavírus okozta fertőzés szövődményeiben, mint azok esetében, akik nem vették fel az oltást” – mondta az AFP hírügynökségnek a francia társadalombiztosítás és a francia gyógyszerügynökség kutatását vezető Mahmoud Zureik járványügyi szakember, aki szerint a franciaországi eredmények megerősítik az Izraelben, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban korábban végzett vizsgálatokat.

A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a franciaországi kutatás az eddigi legszélesebb körű a világon, miután 11 millió, ötven év feletti beoltott és ugyanebből a korosztályból 11 millió nem beoltott adatait hasonlították össze az oltási kampány 2020. december 27-i kezdete és 2021. július 20. között.

A tanulmány megállapítása szerint az oltás második adagjának beadását követő 14. naptól a kórházba kerülés esélye 90 százalékkal kisebb, mint a be nem oltottak esetében. A csökkenés ugyanilyen mértékű az elhalálozást illetően azok esetében, akik kórházba kerülnek. A betegség súlyos formájával szembeni hatékonyság ráadásul nem csökkent az oltást követő öt hónapban sem.

A Franciaországban jelenleg domináns delta variánssal szembeni hatékonyságot külön vizsgálták a szakemberek, miután az csak június 20-án, a tanulmány záró dátuma előtt egy hónappal terjedt el az országban. Az első adatok szerint a 75 éven felüliek esetében 84 százalékos, az 50 és 74 év közöttieknél pedig 92 százalékos a három vizsgált oltás hatékonysága a delta variánssal szemben, jóllehet „az egyhónapos periódus nagyon rövid az oltásnak erre a variánsra gyakorolt valós hatásának megállapításához” – hangsúlyozzák a kutatók a tanulmányban.

Egy hazai tanulmány is készült nemrégiben, ennek eredményeit a következő oldalon közöljük.

Lapozz!

Fotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.