Egészség

Kezdődik az oltási akcióhét – Itt van minden, amit tudni kell róla

Az országos oltási akcióhét keretében a Semmelweis Egyetem négy oltópontja jelentősen megemelt kapacitással működik majd.

Oltási akcióhét a Semmelweis Egyetemen

November elején jelentette be a magyar kormány, hogy az átoltottság további növelése és a járvány megfékezése érdekében november 22. és 28. között, előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül oltási akcióhetet rendeznek a kórházi oltópontokon. Hétfő reggel 7 órától az összes kórházban, 101 intézményben várják azokat, akik meg akarják kapni a koronavírus elleni vakcinát.

Az országos oltási akcióhét keretében hazánk legnagyobb egészségügyi intézménye, és ennek megfelelően az egyik legnagyobb oltópontja, a Semmelweis Egyetem négy oltópontja jelentősen megemelt kapacitással működik majd – mondta el dr. Merkely Béla. Az egyetem rektora hozzátette, hogy Szputnvik kivételével minden oltóanyag rendelkezésre áll, és továbbra is úgy gondolja, hogy az a legjobb oltás, ami a vállunkban van.

Az akcióhét keretében időpontfoglalás nélkül is bárki megkaphatja a vakcinát, legyen szó az első, a harmadik, vagy az elmaradt második ismétlőoltásról – ez esetben a regisztrációt a helyszínen végzik, az oltás pedig érkezési sorrendben történik. A sorban állás és várakozás minimalizálásának érdekében javasoljuk az előzetes regisztrációt és időpontfoglalást – magyarázta dr. Varga Péter. Az Ellátásszervezési Igazgatóság igazgatója tájékoztatott arról is, hogy szerdától vasárnapig még egy további helyszínt is kinyitnak erre az időszakra annak érdekében, hogy a harmadik oltás iránti megemelkedett lakossági igényt el tudják látni.

A Semmelweis Egyetem három, eddig is működő oltópontja 2021. november 22-28. között, hétfőtől vasárnapig reggel 7:00-tól este 19:00-ig tart nyitva. A Külső Klinikai Tömbben az akcióhét alkalmából megnyitott negyedik oltópont szerdától vasárnapig 7:00-19:00 között fog üzemelni. Mindegyik oltóponton valamennyi, Magyarországon engedélyezett vakcina (Pfizer-BioNTech, Moderna, Oxford-AstraZeneca, Sinopharm, Janssen) elérhető.

A Semmelweis Egyetemen zárt térben a maszkviselése kötelező, a növekvő érdeklődés miatt esetlegesen várható várakozás, illetve sorban állás közben külső térben is javasolt.

Janssen harmadik oltásként? Vigyázat, nem mindenkinek javasolt.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...
Fashion&Beauty
A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.