Egészség

Ebben az országban annyi áldozatot szed a vírus, hogy már nappal és éjjel is temetnek

Felkavaró, ami a világ második legfertőzöttebb országában történik.

Nem enyhül a járvány szorítása Brazíliában

Az Amerikai Egyesült Államok után Brazíliát érinti a legérzékenyebben a koronavírus-járvány. A dél-amerikai országban az elmúlt esztendő során több mint 13 millióan fertőződtek meg a Worldometers statisztikái alapján, és bár 11 millióan felépültek a betegségből, 337 ezer ember életét veszítette a Covid-19 miatt. Mindemellett jelenleg is több mint 1 200 000 aktív esetet tartanak számon Brazíliában, szóval a jelenlegi számok egyértelműen azt mutatják, hogy a hosszú ideje fennálló és még mindig eléggé súlyos egészségügyi krízis egy ideig biztosan nem cseng le. Sőt, ha vetünk egy pillantást a már említett Worldometers Brazíliai koronaválsággal foglalkozó aloldalára, akkor azt láthatjuk, hogy a járványgörbe még tavaly tavasszal indult viszonylag meredek emelkedésnek, s voltaképp azóta sem laposodott el. Az utóbbi időszakban ráadásul a napi új fertőzöttek száma is szignifikáns mértékben növekedett: míg 2021 legelején ez a szám 50 és 60 ezer mozgott, addig márciusban stabilan 80 ezer felett volt, sőt arra is akadt példa, hogy meghaladta a 90 ezret.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Egészség
Sztárok
Anna hercegnő a brit királyi család legszigorúbb, legfegyelmezettebb tagja, aki a saját gyermekeit még spártai nevelésben részesítette. Kedvenc unokája mellett azonban teljesen felrúgja az udvari...
Lifestyle
A görögdinnye-vásárlás nyaranta szinte külön tudományággá válik. Van, aki a színét nézi, más a méretére esküszik, és akadnak olyanok is, akik hangosan megkopogtatják a piacon. De vajon tényleg van...
Lifestyle
Bár sokan rendszeresen használják a főzés során, kevesen tudják, hogy létezik egy fűszernövény, amely valóságos tápanyagbomba. Jellegzetes íze mellett számos értékes vitamint, ásványi anyagot és...
Lifestyle
Az alufóliát már régóta használjuk otthon, és most izzasztó kérdésen kezdtek el vitázni a netezők.
Sztárok
A brit királyi család fiatalabb tagjai közül kevesen élnek olyan visszafogott életet, mint Samuel Chatto. Margit hercegnő unokája ritkán szerepel a nyilvánosság előtt, ám amikor feltűnik egy-egy...
Sztárok
Vilmos és Harry kapcsolata már régóta mélyponton van, de bennfentesek szerint egyetlen téma különösen fájdalmasan érintette a trónörököst.