Jól kezdenéd a napot? Íme, a tökéletes összetételű reggeli

Rengeteget hallani a reggeli fontosságáról, így az nem is kérdés, hogy reggelizzünk-e. Az azonban néha egész komoly gondot okozhat, hogy mit is fogyasszunk ilyenkor, amitől valóban jól indul a nap. Pedig érdemes erre egy kis figyelmet fordítanunk, hiszen a megfelelő összetételű reggeli étkezések segítségével valóban megalapozhatjuk egész napi vitalitásunkat.

A megfelelő reggeli összetétele
Az ideális reggeli fehérjéből, rostból, illetve zöldségekből és gyümölcsökből áll. E három élelmiszer kombinációja biztosítja szervezetünk számára azt az energiát, amelyre annak optimális működéséhez szüksége van. A fehérjék, rostok és zöldségek, gyümölcsök hármasa ugyanis elegendő erővel tölt fel és megakadályozza a vércukorszint ingadozását.

A szilárd táplálékok mellett a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztásra érdemes ügyelnünk reggelente is. Ezt elsősorban cukormentes folyadékok: víz, frissen facsart gyümölcslevek és gyógyteák formájában ajánlott magunkhoz venni. A reggelinek nemcsak összetételére, hanem elfogyasztásának körülményeire is érdemes figyelmet fordítanunk. Ne útközben, állva vagy a lakásban rohangászva, hanem az ebédlőasztalnál nyugodt körülmények között, minden falatot gondosan megrágva reggelizzünk.

Rostok
A rosttartalmú élelmiszerek hozzájárulnak az emésztőszervek megfelelő működéséhez, a vércukorszint ingadozásának elkerülésével pedig nemcsak a cukorbetegség kialakulásának kockázatát csökkentik, hanem segítenek az éhségérzet kordában tartásában, így a hirtelen kialakuló éhségrohamok elkerülésében is.

A reggelibe számos rosttartalmú élelmiszer beleszőhető, így például a müzlik, a teljes kiőrlésű pékáruk és az ilyen liszttel készült desszertek (palacsinta, muffin) vagy a granola. Ha fokozni akarjuk reggelink egészségességét, akkor a boltban beszerezhető, gyakran túl magas cukortartalmú gabonapelyhek és müzlik helyett készítsük el inkább a saját ízlésünknek megfelelő házi változatukat.

Fehérje
A reggeli másik fontos összetevőjét a fehérjék jelentik, amelyek szintén a megfelelő energiaszint elérésében és a vércukor szinten tartásával a napközben kialakuló édesség utáni vágy féken tartásában játszanak jelentős szerepet. A müzlihez, gabonapehelyhez adott tej, joghurt, a teljes kiőrlésű pékáruk mellé elfogyasztott vaj, sajtok, tojás, sovány csirke- és pulykasonkák mind-mind kiváló fehérjeforrások.

Zöldség, gyümölcs
A zöldségek és gyümölcsök gazdagok vitaminban, rostban és egyéb ásványi anyagokban, így érthető, miért nem hiányozhatnak a reggeliző asztalról. A belőlük elfogyasztott mennyiségre is érdemes ügyelni, hiszen legalább egy kis csészényit kell magunkhoz venni belőlük a kívánt hatás eléréséhez. A zöldségeket és gyümölcsöket lé, turmix és smoothie formájában is elfogyaszthatjuk, ha változatosabbá szeretnénk tenni reggeli étkezéseinket.

Oldalak

Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...