Egészség

Jövő héten érkezik az egydózisú vakcina Magyarországra – Ezt érdemes tudni a Janssen oltóanyagáról

A Johnson & Johnson oltóanyaga az első, amiből egy adag is elegendő a koronavírus elleni 85%-os védettség eléréséhez.

Érkezik a Janssen egydózisú vakcinája hazánkba

Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján többek között az adatok alakulására hivatkozva elmondta: úgy tűnik, talán elértük, illetve a napokban elérhetjük a járvány harmadik hullámának platófázisát.

Müller Cecília hozzátette: tekintettel azonban arra, hogy az országban jelenleg elsősorban a vírus brit variánsa fertőz, nem lehet megmondani, meddig tart a „platószakasz”. Felhívta a figyelmet arra, hogy „ez rajtunk is múlik”, továbbra is fontos betartani a szabályokat azoknak is, akik már a második adag védőoltásukat is megkapták. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy bár a beoltottak egészsége biztosított, sokan várnak a védőoltásra, felelősséggel tartozunk egymás iránt – jelentette ki.

A tisztifőorvos kitért arra is, hogy már 2 608 084 ember kapott koronavírus elleni védőoltást Magyarországon, 1 077 947-en a második adagot is megkapták. „Ez rendkívül örömteli, hír, mert a lakosság 26 százaléka beoltottá vált” – jelentette ki. Hozzátette, ez lakosságarányosan az európai uniós átlag kétszerese.

Továbbra is ötféle vakcinával oltanak Magyarországon és tárgyalnak hatásos, biztonságos vakcinák beszerzéséről – mondta. Hozzáfűzte: a jövő hétre várják a Janssen 28 800 adagos oltóanyag-szállítmányát. Közölte: ez „ugyan nem jelentős mennyiség” ebből az egyadagos vektorvakcinából, de – mint hozzátette – ennek is örülnek, hiszen minden vakcina egy ember védettségét jelenti a betegség súlyos lefolyásától, szövődményes formáitól.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Hogy működik a Johnson & Johnson vakcina?

Mit kell tudni az egydózisú vakcináról? Galériánkból kiderül!

Azt mondják, lehetséges az összefüggés a vérrögképződéses esetek és az AstraZeneca vakcinája között.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...
Lifestyle
A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...
Lifestyle
Az iskolai bántalmazás felismerése és kezelése az egyik legnehezebb szülői feladat, amely azonnali, megfontolt cselekvést és a rendelkezésre álló intézményi, valamint jogi eszközök határozott...
Sztárok
Érzelmes és meghitt fotóval köszöntötte fel Tóth Gabi a születésnapos Pápai Jocit az Instagram-oldalán, bizonyítva, hogy a korábbi közös televíziós munkák után is rendületlen a szoros baráti kötelék...