Egészség

Így károsítja szervezetünket a sok ülőmunka

Az ülés jobban terheli a gerincet, mint az állás, ha pedig még rossz testtartással is párosul, mozgásszervi betegségekhez vezet, az ún. metabolikus szindróma (magas vércukor, vérnyomás, koleszterinszint és az ezekből adódó betegségek) kialakulási esélyét pedig 26%-al növeli meg. A Fellowes nemzetközi adatai szerint minden második európai munkavállalónál okozott már panaszokat a nem megfelelő körülmények között végzett ülőmunka. Néhány könnyen megvalósítható gyakorlattal, a helyes testtartást elősegítő ergonómiai eszközök használatával azonban sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért.

Helytelen ülés, kevés mozgás

Aki naponta több órát ül, jó, ha tudja, hogy a helytelen ülés majdnem kétszeresen terheli a porckorongokat az álláshoz képest. Ha ráadásul mindez a nyomás állandóan féloldalasan vagy egyenetlenül jelentkezik, mozgásszervi betegségek alakulhatnak ki, amelyek a munkaképtelenséget okozó betegségtípusok között a második helyen állnak. A rossz testtartás nemcsak a vázrendszerre, hanem az izmokra és a szalagokra is ártalmas hatással van, amely szintén fájdalmat okozhat. A túlterhelés miatt a szövetek keringése és anyagcseréje is rossz lesz, mindez veszélyezteti a csonthártya, az ízületi szalagok, a porcfelszínek épségét, kialakulnak a fájdalmas, életminőség-csökkenéssel járó degeneratív elváltozások.

A mozgásszegény, ülő életmód jelentősen megnöveli az úgynevezett metabolikus szindróma esélyét is, amely különféle betegségtípusok (szív- és érrendszeri, daganatos) kialakulását bizonyítottan növeli. Az ülőmunkát végzők azonban pár apró trükkel vagy irodai ergonómiai kiegészítők használatával sokat tehetnek egészségük megőrzéséért.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

„Ha már sokat kell ülnünk, figyeljünk oda a helyes testtartásra: a könyökünk, alkarunk és nem utolsó sorban a csuklónk megtámasztása mellett a monitort lehetőleg szemmagasságban helyezzük el, még akkor is, ha laptopot használunk, hogy felső végtagjaink és nyaki gerincünk ne kerüljön túlterhelés alá – tanácsolja dr. Elek Emil ortopéd szakorvos, mozgásszervi specialista.

„A derekunk megtámasztásához válasszunk ergonomikusan kialakított munkahelyi ülőalkalmatosságot. Ha nem ilyen az irodai székünk, egy deréktámasszal segíthetünk, illetve törekedjünk arra, hogy súlypontunk hátrahelyezésével még a nem megfelelő támlájú szék is nyújthasson valamelyes támasztékot az ágyéki gerincnek. A speciális ülőpárnák is hathatós segítséget nyújtanak, de ezt főként azoknak ajánlom, akik megfelelően „karban tartott” deréktáji izomzattal bírnak.” – tette hozzá a doktor.

Fotó: huffingtonpost.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Vannak dalok, amelyeket magyarként már gyerekkorunk óta kívülről tudunk és bárhová vetődünk is a világban, egy taktusból megismerünk. Ezeket a hagyományos, generációkat összekötő dallamokat most új...
Lifestyle
Egy multinacionális cég vezetősége zseniális PR-akciónak szánta a hétközi jótékonysági munkát, ám az utolsó pillanatban meggondolták magukat, és átrakták a hétvégére – természetesen fizetés nélkül. A...
Egészség
A magas koleszterinszint világszerte milliókat érintő, csendes veszélyforrás, amely közvetlenül növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. Egy friss orvosi tanulmány szerint azonban egy...
Lifestyle
Az elhízás elleni harc sokszor kilátástalannak tűnik, de egy brit édesanya bebizonyította, hogy tiszta akaraterővel és az étrend teljes megváltoztatásával még kemény edzések nélkül is lehetséges a...
Egészség
A nyirokrendszer csendben végzi a dolgát, mégis nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk egészséges működésében. Ha azonban valamilyen okból romlik a nyirokkeringés vagy fokozódik a folyadék-...
Sztárok
Életének 83. évében, családja körében, békében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész. A legendás színházi ikon, filmcsillag és felejthetetlen...