Egészség

Hosszú Katinka megkapta az első adag Pfizert vakcinát

Az olimpiára készülő élsportolókat soron kívül beoltják.

Környezettudatosság, koronavírus és olimpia

Áder János köztársasági elnök Hosszú Katinkával a Kék Bolygó című podcastjában beszélgetett, melyet hétfőn tettek közzé. Mivel a járvány miatt 2020-ban kevesebb versenyt rendeztek, sőt az olimpia is elmaradt, ezért a háromszoros olimpiai bajnok úszó egy másik arcát is megmutathatta az embereknek, sőt a klímaváltozás és a fenntarthatóság kapcsán is volt alkalma felszólalni, hiszen elmondása szerint az ismertségét szeretné felhasználni a környezetvédelem érdekében is.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Hosszú Katinka a műsorban kiemelte: a víz gyermekkorától fogva központi szerepet játszik az életében, felidézve, hogy Baja környékén a Sugovicában és a Dunában is sokat fürödtek régen, amikor sokkal tisztább volt a víz, mint ma. Ennek kapcsán a köztársasági elnök rámutatott: évtizedekkel ezelőtt a magyar folyókon még nem volt jellemző a műanyagszennyezés.

Az interjúbeszélgetés folytatásában az is kiderült, hogy az élsportoló megkapta már a koronvírus-elleni vakcina első adagját. Katinkát a Pfizer-féle készítménnyel oltották be.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A nyár folyamán a pincéreknek is kemény napjaik vannak, és vannak olyan szituációk, amiket nagyon nem kedvelnek.
Lifestyle
A többség igyekszik úgy bánni a mesterséges intelligenciával, mint egy emberrel.
Egészség
Azért azt nem árt tisztázni, hogy sóra és cukorra is szüksége van a szervezetünknek.
Sztárok
Megjelent Ben Affleck új filmjének az első előzetese, ami a Netflixen debütál majd.
Utazás
Magyarországon az elektromos rollerek pontos KRESZ-besorolása és részletes jogi szabályozása jelenleg átmeneti és megújuló szakaszban van.
Lifestyle
Augusztus 19-én, a STRAND Fesztivál nyitónapján lép színpadra Zamárdiban Timmy Trumpet. A világhírű ausztrál DJ és producer számára azonban Magyarország nem csupán egy újabb állomás a világ körüli...