Egészség

Harmadik hullám: nagyon nehéz 2-3 hét vár ránk, ezek a legnagyobb veszélyek

A jelenleg cirkuláló vírus súlyos megbetegedéseket okozhat

A járvány harmadik hullámában cirkuláló vírus súlyos megbetegedéseket okozhat – hívta fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában - írja közleményében az MTI. Merkely Béla arról beszélt, hogy az egészségügy érzi a harmadik hullám hatását: a Covid-ellátó részlegek és az intenzív osztályok telítődnek, a lélegeztetőgépen lévők száma is folyamatosan nő. Közlése szerint ennek oka lehet több új vírusmutáció megjelenése, amelyek elsősorban a középkorúak és a fiatalok között "talán még jobban terjednek", gyakran súlyos tüdőgyulladást okozva.

Az ellátórendszer terhelődéséről úgy fogalmazott: "azért van még tartalék", majd azt hangsúlyozta, hogy az egészségügyi dolgozók vakcinációja miatt az ő munkaképességük és biztonságuk sokkal magasabb fokú, mint a járvány előző hullámaiban. Az oltásokra térve beszámolt arról, hogy a Semmelweis Egyetem munkatársai mintegy 70 ezer oltást adtak be eddig, számos idősotthonban is oltottak. A rektor várakozásai szerint az oltások beadása után esni fog a megbetegedések száma, súlyos lefolyású esetek pedig nem alakulnak ki. Mekely Béla szomorúnak nevezte, hogy a házorvosok által az oltás felvételére értesítettek közül csak minden második ember jelenik meg. "Minden egyes vakcina-visszautasítás erősen megnöveli a fertőzés valószínűségét" - fogalmazott.

A legveszélyeztetettebbek és az immunitás

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szív- és érrendszeri betegek különösen ki vannak téve a koronavírusnak, ezért nekik Merkely Béla azt javasolta, hogy ne válogassanak az oltások között, hanem vegyék fel az első felajánlott vakcinát.

A rektor a járvány alakulásáról szólva úgy vélekedett: "előbb-utóbb kialakul az immunitás, a legjobb, ha azt oltással szerezzük meg". Prognózisa szerint ha az oltottak és a fertőzésen átesettek száma eléri a 6-7,5 milliós arányt Magyarországon, a járvány megáll. „Esélyünk van arra, hogy májusig nagyon jelentős mennyiségű vakcinát tudjunk felhasználni” - mondta, majd hozzátette: bízik abban, hogy ebben az évben "teljes mértékben letudjuk a járványt".

A vírusmutációk azért veszélyesek, mert másképp jelentkezhetnek, mint a már "megszokott" tünetek. Erről ismerhetjük fel a vírusvariánsokat!

Leadfotó: Gustavo Fring / Pexels

Oldalak

Egészség
Sztárok
John Goodman testes alkata ellenére is meghódította az ezüstvásznat, a 2010-es években azonban az életmódvátlás mellett döntött. Erőfeszítései mára meghozták gyümölcsüket.
Lifestyle
10 meglepő NASA találmányt mutatunk, ami mára a mindennapi életünk részévé vált.
Lifestyle
Önkielégítés megvonás két éven keresztül? Nos, nem pont erre az eredményre számítanánk.