Egészség

A leggyakoribb ritka betegség, amely minden 100. gyermeket veszélyeztet

A betegség jelei

Szerencsére a mai terhesdiagnosztikai vizsgálatoknak köszönhetően a bajra sokszor fény derül még a kicsi világra jötte előtt vagy közvetlenül uána, de gyakran csak jóval később születik meg a diagnózis. Az elváltozások ugyanis ritkán okoznak látványos, egyértelműen azonosítható tüneteket – különösen az újdonsült szülők számára –, viszont árulkodó lehet a baba étvágytalansága és súlyának stagnálása, hosszfejlődési ütemének lassulása, a szapora légvétel, sőt, a kicsi bőre is kékes színűvé válhat, ha a szív elégtelen működése miatt nem jut megfelelő mennyiségű oxigén a szervekhez.

Hogyan kezelhető a betegség?

A jó hír, hogy a CHD-val diagnosztizált gyermekek 95%-a sikeresen kezelhető rendszeres szakorvosi ellenőrzés és gyógyszeres terápia mellett, még abban az esetben is, ha mindenképpen műtéti úton kell végleges megoldást találni. Napjainkban már nagyon ritka az olyan eset, amin nem lehetséges operációval segíteni. Éppen ezért kulcstényező, hogy a gyermekorvosok és a szülők, hozzátartozók is minél többet tudjanak a veleszületett szívfejlődési rendellenesség felismeréséről, a tünetekről és a kezelési lehetőségekről.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

„A beteg gyermekek gyógyulása elsősorban azon múlik, hogy mi, felnőttek milyen körülményeket tudunk ehhez biztosítani nekik, mennyire tudjuk támogatni a felépülésüket az orvostudomány, illetve a szerető odafigyelés eszközeivel.” – mondja Dr. Ablonczy László.

szívbeteg gyermek doktor

A gyermekkori elhízást gyakran nem vesszük elég komolyan. Úgy gondoljuk, hogy azt a pár plusz kilót majd idővel kinövi a gyermek, vagy, hogy azok a cuki kis hurkák még jól is állnak neki. Pedig az elhízás már gyermekkorban is komoly problémát okozhat mind testileg, mind pedig lelkileg egyaránt.

Forrás: Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítvány
Fotók: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Nap mint nap használjuk, mégsem gondolunk bele, milyen veszélyeket rejthet magában. Egyetlen figyelmetlen pillanat is elég lehet ahhoz, hogy komoly baj történjen az otthonunkban.
Lifestyle
A bankoknál is előfordulhat komoly baki, és most felütötte a fejét egy technikai hiba.
Sztárok
A Forma–1 történetének legfiatalabb világbajnoka nemcsak a versenypályán került a figyelem középpontjába: hónapok óta azt találgatják, hogy egy szőke szépség személyében ismét rátalált-e a szerelem.
Sztárok
Több mint negyed évszázados érzelmi hullámvasút, elhidegülések és nyilvános megbékélések után Selena Gomez és Demi Lovato kapcsolata ismét virágzik: a gyerekként egymásra találó Disney-sztárok...
Lifestyle
Nem minden fordulat lesz kellemes az előttünk álló napokban: három csillagjegy olyan váratlan helyzettel találhatja szembe magát, amely alaposan felboríthatja a terveit. Most különösen fontos lesz,...
Lifestyle
Izgalmas fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét három csillagjegy számára: olyan lehetőségek találhatják meg őket, amelyekre korábban talán nem is gondoltak. Egy váratlan ajánlat, egy új...