Egészség

Érdemes felnőttkorban elkezdeni a fogszabályozást?

Felnőttkorban, ha megfelelően figyelünk fogainkra, azok szép és egészségesek lehetnek. Azonban az önbizalmunk sokat csökkenhet az esztétika hiánya miatt. Erre egyszerű megoldás a felnőttkori fogszabályozás, amin semmi szégyellni való nincs! (x)

„A legtöbb páciensünk hosszabb gondolkodás után jutott el odáig, hogy ténylegesen felveszi velünk a kapcsolatot fogszabályozás miatt. Mint az utólagos egyeztetések során kiderült, legfőképp azért, mert kellemetlennek érezték, hogy ilyen problémával küzdenek” – nyilatkozta Dr. Mayer Csaba, az Optimum Fogászat vezetője.

A felnőtt fogszabályozás sok kétséget ébreszt az emberekben, nem tudják, hogy mennyi ideig kell majd viselni, milyen látványos lesz és tulajdonképpen érdemes-e nekik ezzel foglalkozni.

Érdemes felnőttkorban a fogszabályozással még foglalkozni?

Mindenképp! A fogszabályozás felnőtt korban éppúgy fontos és kivitelezhető, mint gyermekként. A mellett, hogy esztétikai problémákat oldunk meg, a fogaink egészségét is támogatjuk, mert könnyebb lesz a tisztításuk. Továbbá csökkentjük a fogszuvasodás kockázatát és egyes beszédhibákat is orvosolhatunk.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

fogászat fogszabályzás felnőttként

Mennyi ideig tart a felnőtt fogszabályozás?

Ez attól is függ, hogy milyen típusú fogszabályzót használunk. A láthatatlan fogszabályzók segítségével akár 1 éven belül meg is szabadulhatunk az eszköztől és gyönyörű, új mosolyunknak örülhetünk. Persze általánosságban ezt nehéz megmondani, de nézzük meg az Optimum Fogászat fogszabályozás referencia munkáit, ahol láthatjuk, hogy már rövid idő alatt milyen látványos eredményeket sikerült elérni.

Összefoglalva a tanácsunk, hogy nem érdemes ezt halogatni, egy láthatatlan fogszabályzóval akár észrevétlenül eltelhet az idő, amíg viseljük, de ha mást típust használunk sincs mit szégyellni. Fogaink épségével törődni menő!

Lead fotó, fotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Sztárok
Az ezüst boboktól és fonatoktól kezdve a loknikig a hírességek sorra bizonyítják be, hogy az ősz haj mennyire sikkes tud lenni. Túl hosszú ideig maradt ki az ősz haj abból a párbeszédből, amely a...
Sztárok
Harmincnégy éves korában elhunyt RJ Mitte, akit a kultikus Breaking Bad című drámasorozatból, Walter White fiának alakítójaként ismert meg a világ. A halálhír egész Hollywoodot megrázta.
Keselyű sorozat
Október 17-én kezdi vetíteni a TV2 új, saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt.
Sztárok
Drámai pillanatok rázták meg Az Árulók kastélyát: a legutóbbi kerekasztal-szavazáson ugyanis Rainer-Micsinyei Nórának kellett búcsúznia a játéktól az Ártatlanok nagy megdöbbenésére.
Fashion&Beauty
Lead: Egy elegáns, mégis kényelmes cipőfazon hódította meg a divatvilágot, amely a hétköznapi összeállításokat is pillanatok alatt kifinomultabbá teszi. Az opera cipő a klasszikus stílust ötvözi a...