Egészség

Nőgyógyásznál járt a fiatal lány, frászt kapott, amikor a vizsgálat után elolvasta a leleteit

Nem erre a diagnózisra számított

Alba a vizsgálat után kézhez kapta a leleteit. Amikor néhány pillantást vetett a dokumentumra, rögtön elsápadt: egyáltalán nem a szabálytalan menstruációs ciklus szerepelt panaszként a papíron. Orvosa, Eugenio López ugyanis egy olyan leletet nyomott a lány kezébe, melyen a következő meghatározás állt: "Jelenlegi betegsége: homoszexualitás."

Alba először ledermedt a meglepetéstől, majd elöntötte a harag. Egyáltalán nem hitte volna, hogy még most, a harmadik évezred hajnalán is dívik ez a begyöpösödött-kőkorszaki szemléletmód. Eltökélte, hogy azonnal lépéseket fog tenni az ügyben. Elment a helyi egészségügyi hivatalhoz, ahol annak rendje és módja szerint bepanaszolta az orvost homofób megnyilvánulása miatt, majd új diagnózist kért.

Az ügyben azóta az orvos is megszólalt. López azt mondta, súlyos hibát követett el, ugyanis rossz gombra nyomott a rendszerben, ezért virított a leleten a megrökönyödést kiváltó diagnózis. A nőgyógyászt a kórház is megvédte, szerintük csak annyi történt, hogy a "homoszexualitás" szó nem a megfelelő mezőbe került. Az orvos később korrigálta a hibáját, a kórház hivatalos bocsánatkérését pedig azóta a család is elfogadta.

Alba azt nyilatkozta, azért fordult emberi jogi jogvédőkhöz és a nyilvánossághoz, mert szeretné, ha soha többé nem történne hasonló eset, és senkit sem bélyegeznének meg a nemi orientációja miatt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Már csak egyetlen nyitva maradt kérdés motoszkál a fejünkben: vajon miért kell egyáltalán egy átlagos orvosi leleten a páciens szexuális irányultságát is feltüntetni?

Fotó: 123rf

Sokan csak "Aranyhajnak" hívják a Szibériában élő nőt, akit különös "hóbort" kerített hatalmába: évtizedek óta nem vágatta le a haját.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Lehet a mikrohullámú sütőd tud mindent, de te csak melegítésre használod.
Lifestyle
A tanévkezdés stresszes időszak a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt. A Bethesda Gyermekkórház hasznos útravalóval segít, hogy miként kommunikáljunk gyermekünkkel a sikeres iskolakezdés és a lelki...
Utazás
Azt hihetnénk, hogy az autók ellopása, mint bűnözési forma már kezd kikopni, de egyáltalán nem.
Lifestyle
Ha szőrös vagy tollas kedvencekkel osztod meg az otthonodat, a takarításra bizony nem ugyanazok a szabályok érvényesek, mint alapból. Nagyon nem mindegy ugyanis, milyen tisztítószereket használsz a...
Egészség
Sok diáknak nagyon nehezen megy az átállás, hogy ismét korán fog csörögni az ébresztő.
Lifestyle
A leárazások csábítók, de vannak termékek, amelyeknél a feltűnően alacsony ár gyanús is lehet, nem véletlenül.