Melyik hónapban születtél? Így fog alakulni az egészségi állapotod a jövőben

Születési hónap: március, április, május
1. Melanoma
Az International Journal of Epidemiology című szaklapban 2014-ben jelent meg egy tanulmány, amelyből kiderült, hogy a tavasz szülöttei 21%-kal hajlamosabbak a melanomára, mint azok, akik más évszakban fújják el a gyertyát a tortájukon. Mivel a babák az életük első néhány hónapjában fokozottan ki vannak téve az UV-sugárzásnak, érzékenyebbé válik a bőrük, így felnőttként fogékonyabbak lesznek a fekete bőrrákra. Ha az illető ráadásul nem figyel oda arra, hogy egész életében védje a bőrét, és felelőtlenül napozik, akkor a helyzet csak rosszabb lehet.
2. Korai menopauza
Egy olasz vizsgálat során 3000 olyan nőt figyeltek meg, akik már menopauza után voltak, és arra jutottak, hogy akik tavasszal születtek, azoknál már 49 éves kor előtt elkezdődött a változó kor. Szemben azokkal, akik ősszel látták meg a napvilágot, náluk ugyanis 15 hónappal később indult meg a szervezet átalakulása.
Születési hónap: június, július, augusztus
1. Rövidlátás
Az Ophthalmology című szaklapban megjelent tanulmány arra az eredményre jutott, hogy a nyári babáknak nagy esélyük van arra, hogy később szemüvegesek legyen. A rövidlátás azért alakulhat ki náluk ilyen magas valószínűséggel, mert a csecsemőket közvetlenül születésük előtt és után nagy mennyiségű fény éri, amit a szemük nem biztos, hogy sérülés nélkül kibír.
2. Hangulatingadozás
Azok a babák, akik nyáron bújtak ki az anyjuk hasából, sokkal hajlamosabbak a hangulatingadozásokra, és így a mentális betegségekre is. Ezt a szakemberek azzal magyarázzák, hogy a kicsik túlságosan ki vannak téve a fénynek és a magas hőmérsékletnek, ez pedig hatással van az agyban azoknak a kémiai anyagoknak a működésére, amik a mentális egészségért felelősek.
Kíváncsi vagy, milyen lesz az egészségi állapotod májusban?
Olvasd el a havi egészség horoszkópot!
























