Egészség

Kötelezővé tették az oltást a dolgozók számára az ország legnagyobb egyetemén

Az ELTE Járványügyi Operatív Koordináló Testület bejelentette, hogy az intézmény összes polgárától elvárja, hogy éljen a koronavírus elleni védőoltás lehetőségével.

December közepéig kell igazolniuk, hogy beoltották őket

Az ELTE Járványügyi Operatív Koordináló Testülete bejelentette, hogy az intézmény valamennyi polgárától elvárja, hogy éljen a koronavírus elleni védőoltás lehetőségével. Tájékoztatásukban megemlítik, hogy az idei tanév kezdetén 1302 oktató, kutató, tanár, 906 támogató munkatárs és 19540 hallgató töltött ki egy anonim kérdőívet, melyből az derült ki, hogy a a kitöltésben közreműködő oktatók 97 százaléka, a támogató dolgozók 90 százaléka és a kitöltő hallgatók 87 százaléka korábban már részesült a Covid-19 elleni védőoltásban. Összesen a kitöltők 93,5 százaléka esett már át a vakcináción.

A szabály egyébként nem vonatkozik a tartós távollevőkre, és természetesen azokra sem, akiknél bizonyos egészségügyi okok zárják ki, hogy megkapják a koronavírus elleni oltást.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Az ELTE dolgozóinak december 15-ig igazolniuk kell, hogy megkapták az oltást. Ha ezt elmulasztják, fizetés nélküli szabadságra kell menniük, egy évet követően pedig el is bocsáthatják állásából az érintett ELTE-s munkatársat.

Fotó: 123rf

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Egyre többen kezdenek el készülni a télre, de vannak tűzifák, amikből eleve nem kellene bespájzolni.
Utazás
A tokiói tojásos szendvicsektől a görög tejtermékes hűtőkig a külföldi szupermarketek folyosói az utazások egyik legmeghatározóbb, legfontosabb és legkedveltebb élményévé váltak. A látogatók ma már...
Lifestyle
A többség nehezen akart átváltani Windows 11-re, és vannak, akik még mindig a 10-et használják.
Lifestyle
A fiók mélyén porosodó régi router még jól jöhet, ha otthonod bizonyos pontjain állandóan akadozik az internet.
Sztárok
David Copperfield egyik meghökkentő mutatványa az volt, amikor a levegőben repkedett, és nem úgy, hogy repülőre szállt.
Lifestyle
Az Európai Bizottság új lakhatási javaslatot tett le az asztalra, ami budapesti és a balatoni ingatlanokat is érintheti.