Egyszerű élelmiszerek: Így csökkentsd a cukorbetegség kockázatát
Előzd meg a problémát néhány egyszerű tanács betartásával.
Cukorbetegség
Magyarországon rohamosan nő a cukorbetegek száma. Jelenleg körülbelül félmillióan küzdenek ellene, de legalább ennyien lehetnek azok is, akik már diabéteszesek, csak még nem tudnak róla. Hazánk felnőtt lakosságának közel hét százalékát érinti ez a betegség. A következő tíz évben pedig ez az arány könnyen meg is duplázódhat, ha nem teszünk ellene és nem foglalkozunk a kezelésével, megelőzésével. A 2-es típusú diabétesz elterjedése elsősorban a megváltozott életmódunkból fakad: egyre kevesebbet mozgunk, és étkezésünkre sem fordítunk kellő figyelmet.
Tünetek
A 2-es típusú cukorbetegség tünetei között szerepelhet egyebek mellett a kiszáradás és a fáradtság, valamint a fokozott éhség- és szomjúságérzet, a gyors súlyingadozás, esetleg látásromlás és ingerültség. A végtagok sokszor zsibbadhatnak, a sebek pedig nehezebben gyógyulnak.
A tudósok és orvos szakemberek azonban úgy vélik, hogy vércukorszintünket néhány változtatással az egészséges értékekre tudjuk csökkentheti, valamint néhány élelmiszerrel különösen jó hatást érhetünk el ennek érdekében.