Apró trükkök a karcsúbb alakért

Ha bevetünk néhány apró trükköt, nem kell minden finomságról lemondanunk.

Sokan, ha diétára adják a fejüket, (márpedig a nyár beköszöntével szinte kivétel nélkül minden nő megpróbál legalább egy-két plusz kilótól megszabadulni) akkor számukra az egész a kalóriák számolgatásáról szól. Megnézik a zacskó, vagy a doboz oldalát, és kikalkulálják, hogy ez még belefér-e a napi kalória limitbe. Gyakran mégsem járnak sikerrel, mert nem tudnak lemondani a pizzaszeletről, vagy a pékségben hívogatóan illatozó süteményekről.

Nem is muszáj feltétlenül mindenről lemondani, de tény és való, jobban oda kell figyelni az étkezési szokásokra.
Számos trükk akad, amit bevethetünk, hogy kevesebbet együnk, de mégis jóllakottnak érezzük magunkat.
 

Kortyolgassunk szódát, vagy citromos vizet! Köztudomású, hogy az alkoholos italok milyen óriási mennyiségű kalóriát tartalmaznak. Ezért legközelebb, ha a lányokkal koktélozunk, nem árt erre is odafigyelni. Minden alkoholos ital után rendeljünk egy pohár citromos szódát. Ezáltal sokkal jobban telinek érezzük majd magunkat, kevesebb alkoholt fogyasztunk, és így a kalória bevitelt is jelentősen csökkenthetjük.
 

Együnk sok levest!
A leves hasonló funkciót tölt be, mint az előző esetben a szóda. Ha a főétkezés előtt elfogyasztunk egy tál levest, rögtön kevésbé érezzük magunkat éhesnek, és nem rendelünk olyan kiadós második félét.
 

Ha pizzát eszünk, próbáljuk meg „letörölni” róla a fölösleges zsírt!
Azaz, egy konyhai papírtörlő, vagy egy szalvéta segítségével szabaduljunk meg a tetején lévő zsírtól. Lehet hogy a pizza törölgetése elsőre furcsán hangzik, de ezáltal több mint negyven kalória és 4,5 gramm zsír bevitelét kerülhetjük el minden két szelet pizzán.
 

Minden étkezés előtt igyunk meg két pohár vizet!
Akárcsak a leves, a víz is eléri majd azt a hatást, hogy a telítettség érzését nyújtsa nekünk. A szervezetünknek különben is sok folyadékra van szüksége, különösen a nyári, forró hónapokban.
 

Oldalak

Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...