Egészség

Csodával határos: Ezzel az eljárással tudott újra lábra állni egy egy lebénult férfi

Elektronikus agyi implantátumok segítségével ma már újra jár egy lebénult férfi: a hollandiai Gert-Jan Oskam egy tizenkét évvel korábbi biciklibaleset óta mozgásképtelen volt - számolt be a BBC brit műsorszolgáltató honlapján szerdán.

Hihetetlen, hol tart az orvostudomány

Az agyi implantátumok a gerincén lévő második implantátumon keresztül vezeték nélkül továbbítják az agyi elektromos jeleket a lábaiba és a lábfejeibe. Bár az orvosi megoldás egyelőre kísérleti szakaszban van, az eddigi eredmények bizakodásra adnak okot - jelezte egy vezető brit gerincgyógyászati jótékonysági szervezet. "Úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, aki újra járni tanul" - mondta Oskam a BBC-nek. A férfi most már állni és lépcsőzni is tud.

A Nature című folyóiratban ismertetett fejlesztés svájci kutatók munkája. Jocelyn Bloch professzor, a Lausanne-i Egyetem idegsebésze, aki az implantátumok beültetésének kényes műtétjét elvégezte, hangsúlyozta, hogy a rendszer még mindig az alapkutatás stádiumában van, és sok év választja el attól, hogy elérhetővé váljon a lebénult betegek számára. Hozzátette: csapata azon van, hogy a fejlesztés a lehető leghamarabb eljusson a laboratóriumból a klinikákra. Gert-Jan Oskamot 2021 júliusában műtötték meg. Bloch professzor két kör alakú, öt centiméter átmérőjű lyukat vágott koponyája mindkét oldalán, az agynak a mozgás irányításában részt vevő területei felett. Ezután két korong alakú implantátumot helyezett be, amelyek vezeték nélkül továbbítják az agyi elektromos jeleket - a férfi szándékait - a fején lévő sisakhoz rögzített két érzékelőhöz.

Lapozz!

Oldalak

Egészség
Sztárok
Erzsébet királynő egyik furcsa szabálya miatt Katalin hercegné nem tájékoztathatta azonnal első gyermeke érkezéséről saját családját sem.
Sztárok
Emma Ferrer az idő múlásával egyre inkább hasonlít világhírű nagymamájára, szépség tekintetében pedig már most utolérte őt.
Sztárok
A Neveletlen hercegnő-filmek Clarisse Renaldi királynője a mai napon ünnepli 88. születésnapját, nemrégiben pedig friss fotók is készültek a rég nem látott, legendás filmcsillagról.