Egészség

A leghatékonyabb műtéti módszer az ízületi kopásra

A módszer

Prof. Dr. Hangody László „túllépett” a szervezet önjavító kudarcán és azoknál a betegeknél, akiknél talált jó minőségű üvegporcot az ízületben, megoldja ebből a pótlást. Az ízület úgynevezett nem terhelő felszínein ugyanis többnyire van még elegendő ép ízületi felszín, s az azokból kimetszett kis henger alakú darabokat mozaikszerűen beülteti a sérült porc helyére. Ezek a szövetszigetek képesek a még üresen maradt részeket reprodukálni. Az első ilyen beavatkozást a kilencvenes évek legelején végezte. Máig világszerte már évente több mint negyvenezer ilyen műtét történt a magyar eljárásként ismertté vált technikával. A professzor mindehhez speciális műszerkészletet fejlesztett ki, amellyel a beavatkozás kis metszésből vagy ízületi tükrözés útján is elvégezhető.

„Aki bejön hozzám, feszült, kiszolgáltatott helyzetben van. Vagy azért, mert nem volt tapasztalata egészségügyi intézménnyel, vagy azért, mert már volt. Ha ez az első találkozás jól sikerül, az segíti a gyógyulás folyamatát is. A tanáraimnál is azt láttam, ha a beteg megérzi, hogy abban a pillanatban nekem ő a legfontosabb, az a legbonyolultabb eseteknél is sok mindenen átsegítheti” - vall módszeréről Hangody professzor.

A hazai és a nemzetközi tudományos élet Hangody Professzor módszerét hatalmas elismeréssel fogadta. „Már 1994-ben majd 1996-ban megnyertük az európai térdsebész társasát kongresszusának első díját az eljárással. Mégis az azóta eltelt időszakban az évente világszerte elvégzett műtétek magas száma jelenti a legnagyobb elismerést - hangsúlyozza a professzor. A technikát igazolta az idő, nem vesztett népszerűségéből. Ebben döntő szerepe van annak, hogy a tőlünk független vizsgálatok, klinikai tapasztalatok is alátámasztották azokat az eredményeket, megfigyeléseket, amiket mi már kezdetben publikáltunk.”

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Hangody Professzor az azóta eltelt időkben több újdonsággal is bővítette módszerét. Elmondása szerint a porckutatás az egyik legdinamikusabban fejlődő ága a mozgásszervi sebészetnek. „Mi magunk is folyatunk új vizsgálatokat biodegradábilis vázszerkezetek, porcsejtátültetés terén és friss humán kadaverekből nyert porcszövet átültetésével is már öt évnél hosszabb klinikai tapasztalatokkal rendelkezünk. Az említett területeken is vezettünk be olyan újításokat, fejlesztéseket, amivel - úgy gondoljuk - hozzá tudtunk járulni a klinikai eredmények fejlődéséhez, javulásához.”

A cikk elkészítésében szakértő partnerként közreműködött: Prof. Dr. Hangody László ortopéd sebész, baleseti sebész.

Ha hasznosnak találtad a cikket, nyomj egy lájkot és oszd meg másokkal is!

Ezt is ajánljuk: Fájdalommentes mozgás - Tudj meg mindent az ortopédiáról - Katt ide!

Fotó: reginele.ro

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Egy inspiráló beszélgetés vagy új kapcsolat további lendületet adhat a Halaknak. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Egy születésnapi zsúron döbbent rá az egyik édesanya, hogy barátnője lánya kísértetiesen hasonlít rá. A DNS-teszt megrázó igazságot tárt fel: a kórházban véletlenül elcserélték a két csecsemőt.
Lifestyle
A Ráknál olyan helyzet alakulhat ki, ahol választania kell aközött, amit szeretne, és amit helyesnek érez. Olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gal Gadot ismét bebizonyította, hogy a vörös szőnyegen is igazi díva: legutóbbi megjelenésén egy lélegzetelállító estélyivel vonzotta magára az összes tekintetet.
Lifestyle
A Ráknak most érdemes hosszú távú terveket készítenie, mert a tudatos építkezés meghozhatja a gyümölcsét - íme, szeptemberi előrejelzésünk karrier fronton.
Sztárok
Elvis Presley életét mindig is körüllengte a különcség, ám volt egy szenvedélye, amely mögött a rajongói szerint sokkal több húzódott meg egyszerű időtöltésnél.