Egészség

Évi másfél darab fogkefe a magyarok átlagos fogyasztása! - A fogszuvasodás a leggyakoribb probléma

Nyolc évig tartó intenzív klinikai kutatómunkát követően a Colgate bemutatta az első olyan fogkrémet, amely a kezdeti fogszuvasodás gyakoriságát akár a felére is csökkentheti! A fluorid óta ez az első olyan úttörő jellegű felfedezés, amely hatékonyan lép fel a fogszuvasodással szemben. A Colgate® Maximum Cavity Protection az egyetlen olyan fogkrém, amely már a probléma korai szakaszában képes védelmet nyújtani. (x)

A fogszuvasodás a legfőbb probléma

A fogszuvasodás terjedése világszerte riasztó képet mutat. Ennek megoldása lehet azonban az az új fogkrém, amely a fogszuvasodás kezdeti szakaszában fejti ki hatását.

Ahogyan azt a Colgate közelmúltban elvégzett tanulmánya is mutatja, minden második megkérdezett a már kialakult probléma, vagyis a szuvas foga miatt kereste fel fogorvosát az elmúlt két évben. A megkérdezettek közel egyharmada gondolja úgy, hogy ha este megeszik egy almát, az ugyanolyan hatásos, mintha fogat mosna, miközben egy nagy alma körülbelül 27 g monoszacharidot tartalmazhat, amely 5 teáskanál cukornak felel meg!

Évi másfél darab fogkefe a magyarok átlagos fogyasztása!

Érdemes nagyobb hangsúlyt fektetnünk a szájhigiéniére, hiszen szintén egy nemrég elvégzett kutatás alapján a fejlett európai országokhoz képest nem állunk jó helyen. Fogkeféből évente átlagosan másfelet használunk el, pedig 3 havonta kellene újat venni, fogkrémből pedig évente átlagosan csak 3,8-at, tehát negyedévente mindössze 1 tubussal vásárolunk.

Femcafe-tipp

A Colgate® Maximum Cavity Protection fogkrém Cukor Sav Semlegesítő™ technológiája által segít a fogzománc károsodása és a fogszuvasodás kialakulása előtt semlegesíteni a cukrok lebontásából termelt savakat.

A fluorid – amely bizonyítottan csökkenti a fogszuvasodás gyakoriságát – 60 évvel ezelőtt lett a fogkrémek alkotórésze, így most egy merőben új, a maga nemében úttörő termék került a piacra.

*A kutatás a Colgate-Palmolive Magyarország által készült; megkérdezettek száma: 2983 fő, 2014 Magyarország

Oldalak

Egészség
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.