A fogak egészsége kamaszkorban

A kamaszkorhoz kapcsolódó testi változásokkal rengeteget foglalkozunk, de kevesebb szó esik a fogászati szempontból is érdekes testi, lelki és életmódbeli problémákról. A megelőzés és néhány egyszerű tanács betartásával segíthetünk a fiataloknak, hogy ép fogakkal megússzák a tinédzser éveiket.

A kamaszkor és a fogak

A kamaszok túlnyomó többsége elégedetlen a külsejével, amely alól a fogaik sem kivételek. Sötét, sárga, ferde, kicsi, nagy. Nincs olyan panasz, amellyel már ne találkozott volna fogorvos a fogászati kezeléseken. Fontos tény, hogy a fogszuvasodás 12 és 21 éves kor között rendkívül intenzív. Ennek egyik lehetséges oka a csontnövekedés kalciumot elvonó hatása, melynek így a fogak látják kárát. Előfordulhat az is, hogy a megváltozott életmód befolyásolja a fogak épségét, de kizárólag ennél a korosztálynál látható, hogy a fogak állapota szinte napról napra romlik.

„Kamaszkorban már az is nagy eredmény, ha a szülőknek sikerül rávenni a gyermekeiket a fogászati kezelésre. Ott mindenképpen szakszerű kezelést kaphatnak a rossz, vagy leromlott állapotú fogak. Nagyon fontos azonban a megelőzés is! Kerülni kell az internetes praktikákat, haverok által javasolt tanácsokat, de a dohányzást és az alkoholfogyasztást is a háttérbe kell szorítani!” – mondta el Dr. Balsai Tamás.

„Szerencsére ez a generáció már sokat rágózik, amelyből a cukormentes rágógumi rágása kifejezetten ajánlott! A nap során a cukormentes rágógumi segít a száj egészséges állapotának fenntartásában, részben azzal, hogy a fokozott nyáltermelés révén ellensúlyozza a savas ételek és italok károsító hatását, részben pedig azzal, hogy az intenzív rágással csökkenti a fiatalokat érő stressz hatásokat. Ne felejtsük el, hogy a magánéleti problémák mellett nagyon jellemző fiatalkorban az iskolai stressz, ami többek között a fogakat is károsítja. Nyugodtan lehet tehát tanulás közben, vizsgák vagy nehéz dolgozatok előtt, és úgy egyáltalán minden helyzetben rágózni!” - tette hozzá a fogszakorvos.

Oldalak

Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.