Christmas

Egymást váltják a hazai hírességek a hétvégi jótékonysági rendezvényen

Te is részt vehetsz a kampányban

A különleges mézeskalácsszíveket a Párisi Udvar Hotel Budapest adományozta az alapítványnak. „Az autista emberek megértése, elfogadása és segítése fontos, közös feladatunk. Az Együtt az Autistákért Alapítvány tevékenységét régóta figyelemmel kísérjük, és szívesen fogadtuk el felkérésüket, hogy ebben az évben mézeskalácsok adományozásával támogassuk őket" – mondta Schwindt-Kiss Andrea, a Párisi Udvar Hotel Budapest szállodaigazgatója.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A látogatóknak érdemes megtekinteni továbbá a fesztiválokról már jól ismert különleges művészeti alkotást, a Kék Szív installációt is, amelyet Labrosse Dániel kortárs képzőművész tervezett, s „öltöztetett” ezúttal karácsonyi köntösbe. Ez egészen január 1-jéig lesz kiállítva a karácsonyi vásárban, és várja mindazokat, akik fényképet készítenének vele, és feltöltenék azt a közösségi médiába.

Szintén december 6-től január 1-jéig tart a tavalyról már jól ismert nagysikerű hashtag kampány is: mivel 2020-ban a járványhelyzet miatt elmaradt a vásár, az Alapítvány arra kérte az embereket, hogy süssenek kék süteményeket, díszítsenek édességeket kék színnel vagy az ünnepi terítéket dobják fel az autizmus színével, a végeredményt pedig osszák meg a közösségi médiában publikus profiljaikon, #Kéksüti, #KékSzív #együttazautistákért hashtageket használva. Mivel nagyon sokan vettek részt az akcióban, idén is ugyanerre kérik a sütni-főzni szerető embereket, illetve azokat, akik valamilyen okból nem tudnak kilátogatni a Bazilikához. A MOL ezúttal is minden kép után 1000 Ft-tal támogatja a kampányt. A SütiShopban megtalálható kék mézeskalácsról, vagy a Kék Szív installációról posztolt, hasthtaggel ellátott fotókkal szintén részt lehet venni a jótékonysági kampányban. Az alapítvány webshopjában elérhetők egyéb termékek, amelyekkel szintén jó célt lehet támogatni.

Ezúton is köszönjük az Együtt az Autistákért Alapítványnak, hogy idei karácsonyi kampányukkal a Szikra Tehetséggondozó Egyesületet támogatják. Mi atipikus tehetséges gyermekek tehetséggondozásával, és autizmussal élő gyerekek szociális készségeinek fejlesztésével, valamint a szüleik támogatásával foglalkozunk. Korábban is volt már együttműködésünk az Alapítvánnyal, és bízunk benne, hogy a mostani kampány is sikeres lesz” – mondta Zádori Henrietta a Szikra Tehetséggondozó Egyesület elnöke.

Ideje túllépni Kevinen a Reszkessetek betörőkből és új vizekre evezni a Netflix egyre bővülő karácsonyi kínálatával, amikkel garantáltan ünnepi hangulatba kerülsz.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Christmas
Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.
Sztárok
Katalin hercegné isteni stílusa folyamatosan formálódik, így nem csoda, hogy Vilmos herceg felesége idővel megvált néhány, egykor nagyon kedvelt darabjától.
Sztárok
A 80-as évek ikonikus sztárja, Beverly D’Angelo, most is képes meglepni a rajongókat: a legutóbbi Los Angeles-i bevásárlóútján olyan megjelenéssel tűnt fel, hogy sokan első pillantásra fel sem...
Lifestyle
Az állandó kísérőnkön, a Holdon olykor titokzatos fényvillanások jelennek meg. A tudósok sokszor ellentmondanak egymásnak, hogy ezt mi okozhatja.
Lifestyle
Bár a reklámok világától sokszor elkülönítjük a filmeket és sorozatokat, valójában a vászon és a képernyő régóta a marketing egyik legerősebb terepe.