Bed&Love

A jó hírrel kezdjük vagy a rosszal? Ezt hozta a szinglik számára az elmúlt időszak

Az oltások megjelenésével úgy tűnt, a járvány árnyékában újra kissé felszabadultabban ismerkedhetnek az egyedülállók. Egy friss felmérés szerint azonban a szinglik helyzete korántsem fekete-fehér.

Az egyik szemünk sír, a másik nevet

A Randivonal.hu párkereső oldal friss felmérése szerint a társkeresők aktuális boldogsági indexe a 2020-as évhez képest 4 százalékot zuhant és úgy tűnik, jobban elzárkóztunk egymástól, ugyanis 2021-ben közel 10 százalékkal többen érezték úgy, hogy nincs kivel beszélniük. Ugyanakkor a helyzet nem teljesen reménytelen, sőt!

Minden második egyedülálló nem érzi magát boldogtalannak amiatt, hogy egyedül kell megélnie a hétköznapokat. Továbbra is a Vas megyei társkeresőkre jellemző ez főként, emellett a kisebb településeken élők sem érzik egyáltalán boldogtalannak magukat egyedülállóként.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

A nemek tekintetében viszont továbbra is a férfiaknak megterhelőbb az egyedüllét és őket zavarja jobban, ha nincs kivel beszélniük - főleg a 30 alatti korosztály kétharmadát feszélyezi ez.

Az egyedülállók fele nem érzi magát boldogtalannak

Habár az egyedüllétet 10-ből 6 társkereső többnyire jól viseli, legalább ennyiüknek hiányzik a társasági élet, főleg a 30-40 éves korosztálynak. A tavalyi kutatásban még a 30 év alatti korosztályt érintette inkább a társasági élet kimaradása, ám hosszú távon úgy tűnik az Y generációra volt nagyobb hatással az elszigeteltség.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Fotó: gettyimages.com

Oldalak

Bed&Love
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!
Christmas
Ki ne fogyasztana örömmel az adventi időszakban egy kis gőzölgő, ínycsiklandó forralt bort? Ráadásul most mutatunk egy kiváló receptet, amit gyerekjáték elkészíteni otthon, így ha nincs kedved, még a...
Lifestyle
A hajszárító alapdarab, amely csodás tincseid szárazzá varázsolására alkalmas. De tudtad, hogy a háztartás más területein is igazi jolly joker lehet? Máris mutatjuk, a hajápoláson túl milyen hasznos...