Rossz kapcsolat vagy egyedüllét?

Manapság egyre gyakoribb jelenség, hogy a párkapcsolatban lévő feleket csupán szimpátia és ragaszkodás köti össze, a szerelem már elmúlt, vagy rosszabb esetben nem is volt soha. Mi a teendő ilyen helyzetben? Cikkünkből megtudhatjátok!

Természetes, hogy keressük a párunkat, hiszen társas lények vagyunk és szükségünk van érzelmekre, szeretetre – amit adni és kapni is szeretnénk –, valamint arra, hogy valakiben minden körülmények között megbízhassunk, mintha csak a legjobb barátunk is volna egyben. De mi van abban a helyzetben, amikor nem találkozunk olyan társsal, aki a fenti szempontok mindegyikének megfelel?

Ritka az igaz szerelem?
A kölcsönös szerelem sajnos ritka jelenség, ezért türelmesnek kell lennünk, hogy rátalálhassunk, ráadásul általában akkor találnak meg minket a nagy érzelmek, amikor nem számítunk rá. Sokunk képtelen arra, hogy huzamosabb ideig egyedül éljen, s várja a szerelmet, ehelyett inkább egyik kapcsolatból esik a másikba, hiszen folyton szembesül a ténnyel: az éppen aktuális társa nem hozzá való.

A jobbik eset az, amikor rájövünk, a mellettünk és velünk élő partner nem a „mi emberünk”, ilyenkor korrekt módszerekkel véget vethetünk a kapcsolatnak – minél kevésbé megbántva a másik felet. Ebben a helyzetben a megszakadt viszony mindkét tagjának még lehetősége van arra, hogy megtalálja azt a valakit, aki – kissé romantikus felfogással – kiegészíti őt. A probléma akkor kezdődik igazán, amikor olyan párok maradnak együtt, akik maguk is tudják, hogy nem kellene közös utakon járniuk, de hogy ne maradjanak egyedül, mégis inkább egymást választják. Ez azonban csak addig működik, amíg nem találnak egy számukra jobb társat.

Inkább egy rossz kapcsolat mint az egyedüllét?
Azok a kapcsolatok, ahol már csak a ragaszkodás – és nem a szerelem vagy a mély szeretet – köti össze az embereket, netán ahol ott lebeg a gondolat, hogy „veled maradok, mert más nincs”, előbb-utóbb véget érnek. Gondoljunk csak bele: félünk egyedül lenni, ezért inkább együtt vagyunk valakivel, csupán, hogy ne érezzük magányosnak magunkat. Mindeközben pedig hazudunk magunknak, mert nem szeretjük a másikat, s talán ő sem minket. Ezzel tulajdonképpen elvesszük társunktól és önmagunktól is a lehetőséget, hogy rátaláljunk a szerelemre, valódi érzésekre.

A két fél persze lehet hűséges egymáshoz még a „szerelemnélküliség” ellenére is, s kialakulhat valamiféle ragaszkodás, de rosszabb esetekben bizony az is előfordul, hogy ezek a történetek fájdalommal végződnek. Valamelyik tagja a kapcsolatnak talán kitekinthet, s felfedezhet valaki mást – tovább bonyolítva a helyzetet –, a végén pedig megbántja társát, önmagának pedig lelkiismeret-furdalást okoz. Az is gyakori, hogy végleg együtt marad a két fél, de érzelmek nélkül továbbra is üres kapcsolatban él – s ettől talán magát is egyre inkább annak érzi.

Gondoljuk végig: vajon melyik jobb, társas magányban élni, miközben „hazudunk” magunknak és párunknak is, vagy egyedül inkább? Egyedül, néha talán szeretethiányban, de legalább őszintén, szabadon és egyben esélyt adva magunknak, hogy megtaláljuk a számunkra megfelelőt.